Zoé imádta a havat. Nem csak ragyogott, mint milliónyi apró, nagy gondossággal csiszolt gyémánt, hanem lehalkította maga körül az egész világot. Sokkal tisztábban tudott tőle gondolkodni és általában hatásosabb volt, mint bármely nyugtató.

Kivéve most.



A hó még jobban rákezdett. Most már annyira esett, hogy elkezdte befedni azt az ijesztően nagynak tűnő vörös tócsát is, ami már kihűlt annyira, hogy ne olvassza meg azonnal a ráhulló pelyheket. A vér lassan kezdte átvenni a környezete hőmérsékletét és már kevésbé elegyedett a hóval, mint néhány perccel ezelőtt. Lassan maga alá temette azt a kis csillogó ékszert is, amelynek már csak egy kis apró részlete látszott ki a természetellenesen vöröslő hó alól. David nyakláncát.

Zoé csak állt és érezte, ahogy vadul lüktet a pulzusa. Megbénította a pánik és a rettegés. Áram és térerő nem volt, de talán nem is lesz már egészen addig, amíg az időjárás szelídebbre nem fordul. Elképzelése sem volt róla, hogy ez mégis mikor jön el.

A ház felé vezető úton, legalább háromnegyed órán keresztül autóztak az erdőben úgy, hogy egyetlen házat, egyetlen embert vagy egyetlen más járművet láttak volna. Ráadásul idáig autóval nem is tudtak feljönni, mert az út egyszer csak véget ért és egy jól kitaposott, gyalogos ösvény vezetett tovább. Leparkoltak David ezüstszínű terepjárójával, elővették a csomagokat, majd jó 20 percet gyalogoltak a házig.

Zoé esetlenül tipegett a nedves avarban a közepes sarkú félcipőjében és egyre csak hallgatta David szelíd zsörtölődését arról, hogy ő megmondta, hogy kényelmes cipőt vegyen. Azt vett. Legalábbis egy tűsarkúhoz képest mindenképpen.

A szálláshelyük valóban idilli volt, ezt el kellett ismernie, amint megpillantotta. A vastag rönkfából épült masszív ház egy kis barátságos, láthatóan gondozott tisztás közepén állt. Oldalról és hátulról körülölelték a hatalmas fák, szemben pedig eléjük tárultak azok a hegyek, amelyeknél Zoé még szebbet soha nem látott. Szinte torokszorító látvány volt, ahogy egymás mellett sorakoztak keményen és tiszteletet parancsolóan.

A hegyek most már nem látszódtak olyan élesen, alakjuk szinte elveszett a ködben és a felhőkben. A lány egyszerre csodálta, de egyszerre félte is a természet ilyen fojtogatóan hatalmas megnyilvánulásait. A városi nyüzsgést, és az emberek által mesterségesen teremtett világot kedvelő Zoé nagyon kicsinek, esendőnek és valahogy nem oda valónak érezte magát az ilyen helyeken.  Egyáltalán nem volt a vadon gyermeke, még álmaiban sem.

Emlékszik, egyszer lerobbant az autója vidéken – a világvége után kettővel – és az éjszakát egy kempingben kellett töltenie, szintén egy erdőben. Szívből utálta.  Ott kezdődött, hogy sátorban kellett aludnia, amíg az autóját elvitte egy helyi szerelő megjavítani. Fullasztóan meleg volt, így amikor felajánlottak neki egy hálózsákot és egy láthatóan öreg kempingágyat, inkább ez utóbbi mellett tette le a voksot. Már csak a bogarak miatt is, egyszerűen rettegett a gondolattól, hogy mellette – pláne rajta – mászkáljanak.

Később kiderült, hogy mégsem volt túl jó választás, ugyanis az ágy az éjszaka közepén egyszer csak úgy döntött, hogy nem bírja tovább és egész egyszerűen összecsukódott. Nehéz, erős vasszerkezet volt – talán még a múltszázad elejéről – Zoé pedig úgy szorult benne, mint egy egérfogóban rekedt szerencsétlen rágcsáló. Gyakorlatilag mozdulni sem tudott.



Annyira megrémült a hirtelen csattanástól és attól, hogy egy hatalmas erő könnyedén kettéhajtja, hogy fejhangon felsikoltott. Az erősen hatvanas, tagbaszakadt külsejű gondnok erre persze azonnal megjelent, nyers erővel feltépte a sátor bejáratát, majd rávilágított a zseblámpájával. Ő pedig ott vergődött a hihetetlenül erős lámpafényben a kempingágyba akadva, egy szál bugyiban és melltartóban, teljesen természetellenes pózban.

Ráadásul nem is akármilyen szettben volt. Lora  barátnője vette neki születésnapjára, de persze nem ám egy finoman elegáns darabot. Dehogy! Ezt a fehérneműt bizony hatalmas tőgyüket rázó bocik díszítették. Zoé akkor, egyszer vette fel, mert minta ide vagy oda, roppant kényelmes és jó anyagból készült, éppen ideális egy hosszú, magányos autóútra. Gondolta úgysem látja rajta kívül senki. Lora  persze könnyesre röhögte magát, amikor másnap felhívta és újra megköszönte neki a szuper születésnapi ajándékát, a gondnok nevében is.

Most viszont kicsit sem volt kánikula és ez a hirtelen felvillanó emlék sem tűnt egyáltalán helyénvalónak. Talán csak az agya próbálta meg védekezésképpen néhány másodpercre kizökkenteni? Ez valamennyire sikerülhetett is, mert Zoé, a rettegés mellett észrevette, hogy vacogva fázik; kabát nélkül ácsorgott a fagyban. Eddig valahogy nem érezte a metsző hideget, valószínűleg a felfokozott pánik miatt, ami mintha tényleg csökkent volna egy hajszálnyit.

Lassan behátrált a házba, szemét még mindig a vérfolton tartva. Nem tudott tőle teljesen elszakadni, de közelebb sem mert menni hozzá. Az egészet, úgy ahogy van nem értette és képtelen volt feldolgozni az átélt eseményeket. Ez nem történhetett meg. Vele nem. Velük nem. Miközben agya vadul próbálta tagadni az elmúlt órában átélt borzalmakat, elérte az ajtót és végre erőszakkal elszakította a szemét az ijesztően nagy piros vérfoltról.

Belépett a házba, becsukta maga mögött az ajtót. Mint egy holdkóros elindult a szobába, még a csizmáját sem vette le, pedig a hó szinte azonnal olvadni kezdett a talpáról, sáros foltokat hagyva minden egyes lépése után. Lehúzta a kanapéra terített vastag takarót és magára terítette. Vacogó fogakkal leült a szőrmére, a kandalló elé, felhúzta lábait, átkarolta mindkét kezével a térdét és ütemesen ringatózva próbált gondolkodni, miközben a vadul táncoló lángokba bámult.

Az online regény további részei

http://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/10/regény-ház-1-1024x683.jpghttp://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/10/regény-ház-1-250x250.jpgAntal Viktóriaonline regényonline regényZoé imádta a havat. Nem csak ragyogott, mint milliónyi apró, nagy gondossággal csiszolt gyémánt, hanem lehalkította maga körül az egész világot. Sokkal tisztábban tudott tőle gondolkodni és általában hatásosabb volt, mint bármely nyugtató. Kivéve most. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); Annyira megrémült a hirtelen csattanástól és attól,...Gasztronómia, életmód és ami még belefér