Össze kell szednie magát és ki kell mennie újra körülnézni. Talán az előbb annyira elhatalmasodott rajta a pánik, hogy nem vette észre Davidet, aki igenis ott van kint valahol a hóban.

Vett egy óriási lélegzetet, felállt, ledobta hátáról a takarót és felvette kabátját. Sapkával most sem vacakolt, félt, hogy elvész a lendület és megint összeomlik. Felhúzta a kapucnit, a csizmát és elindult.

A sűrűn hulló hó az arcába vágott, egy pillanatra nem látott semmit a vakító fehérségtől. Először a vérfolt felé indult, amit egyre inkább belepett a hó. Még soha nem látott ennyire intenzív havazást, szinte szemmel láthatóan, centiről centire növekedett a lehullott mennyiség. Máskor imádta volna, de most megrémítette.

Nem látott semmilyen nyomot a vörös folt mellett, ha volt is, már vastag fehérség takarta el, ahogy szinte mostanra az egész vértócsát. Megkerülte a házat, de David nem volt sehol. Túl nagy területet nem tudott bejárni, hiszen a kis kunyhó egy apró tisztásra épült, körben sűrű erdő, kivéve észak felől, ott egy szakadékszerűen lebukó völgy állt, szemben pedig, a távolban a csodálatos, óriási hegyek láncai.

Óvatosan odalépdelt és lenézett. Tökéletesen be lehetett látni a mélységet: nem volt ott sem semmi más, csak a meredek, a fenyők és fehérség mindenütt. David sehol. Ekkora vérveszteséggel pedig biztos, hogy nem juthatott messzire, legalábbis magától semmiképpen.

Zoé visszament a vöröslő hóhoz és nézte, ahogy lassan eltűnik benne David nyaklánca. Az a lánc, amitől a férfi magától biztosan nem vált volna meg, amihez jobban ragaszkodott, mint bármihez. Ekkora vérveszteséget nem valószínű, hogy bárki túlélhet – gondolta Zoé. – Ennyi vére szinte nincs is egy embernek.

Kínjában újra kiabálni kezdett, csaknem úgy, mint először, bár akkor inkább hisztérikusan sikítva, most pedig kétségbeesetten. Addig ordította a férfi nevét, amíg teljesen elment a hangja és talán még utána is egy keveset. Senki nem válaszolt most sem. A hó hamar elnyelt minden hangot.

Szemben, a hegyek között a nap már lemenni készült, amitől minden még kilátástalanabbnak tűnt. Érezte, ahogy a pánik egyre feljebb kúszik a bordái között és tudta, hogy rövidesen újra birtokba veszi az egész testét és elméjét.

De mégis mit tehetne…?! Van valahol egy zseblámpa a házban, de azzal nem jutna messzire, ráadásul semmi helyismerete nincs. Valószínűleg még a kocsihoz sem találna vissza, ráadásul az idefelé 20 perces út ebben a hóban valószínűleg egy óránál is tovább tartana.

Kezdjen el a zseblámpával céltalanul botorkálni az erdőben? Szinte azonnal eltévedne és néhány órán belül halálra fagyna. Nem, most józanul kell gondolkodnia és nem tovább rontani a helyzeten.



Távolabbra jelenleg nem mehet, segítséget sem tud hívni, tehát várnia kell. Várni. Várni, amíg nem történik valami, vagy nem jut eszébe ennél jobb megoldás.

Miért nem olyan legalább egy kicsit, mint Lora…?! Ha ő itt lenne, egyből ezerféle megoldási javaslata volna, egyből tudná, hogy mi történt és mit tegyen. Sőt, azonnal be is építené a szappanoperájába. Ott valószínűleg Shelly bóklászna az erdőben helyette, természetesen tökéletes sminkkel, fényesre vasalt hajjal és tűsarkú csizmában. Egy ilyen tűsarkú pedig felér egy önvédelmi fegyverrel, ha kell. Neki sem ártana most egy.

Zoé még egyszer körbejárta a házat, benézett a fák közé is, de a lemenő nap fényében egyre kevésbé látott. Végül visszament a házba, lerúgta lábáról a csizmát, felakasztotta a kabátját és fel-alá kezdett mászkálni a házban, mint egy tigris a ketrecben.

Lehet, hogy veszélyben van. Eddig próbált nem erre fókuszálni, mert tudta, hogy ha megteszi, akkor talán elmegy az esze a félelemtől. Ha valamiben, akkor ebben mindig nagyon jó volt, hogy tudatosan kizárja az elméjéből azokat a dolgokat, amiktől félt, hogy ne kelljen szembenéznie velük. Bármelyik homokba dugott fejű struccot lepipált ezen a téren. De most valahogy ez sem ment.

Soha nem volt bátor amazon típus. Zoé az a fajta lány volt, aki azt szerette, ha valaki mindig áll mellette, támogatja, védelmezni, terelgeti az úton. Ezt a férfiak többsége nagyon is szerette benne, ő pedig elfogadta, hogy ilyen és kész. Sőt, azzal vigasztalta magát, hogy tulajdonképpen ez a klasszikus felállás: a törékeny nő, a védelmezően erős férfi oldalán. Társfüggő típus volt, pont ezért viselte rosszul a David előtt időszakot, amikor közel fél évig egyedül volt.

Most azonban tökéletesen magára marad, sokkal inkább egyedül érezte magát, mint valaha egész életében. Nem jött senki, hogy megóvja, vagy megmondja, hogyan tovább. Ráadásul szembe kellett néznie azzal a ténnyel is, hogy ha az sok vér mind Davidé, akkor a férfi már vagy halott, vagy olyan rossz állapotban van, hogy magától semmiképpen sem tudott elmenni. Ha pedig nem ment, akkor vitték.



Zoé megborzongott. A bejárati ajtó mögötti sarokban meglátta azt a kis baltát, amivel valószínűleg a kandalló fahasábjait aprították fel. Mérete ellenére nehezebb volt, mint gondolta.

Rögtönzött fegyverével a kézben újra ellenőrizte, hogy bezárta-e a házon azt az egyetlen zárat, ami az ajtóhoz tartozott, de szerencsére igen. Nagyon régi, fa épület volt, hatalmas, vastag ajtóval és irreálisan nagynak tűnő, vasból készült zárral. Talán nem lehet könnyen berúgni vagy befeszíteni vállal. Bár soha nem értette, hogy bármilyen ajtót, hogy tud valaki vállal benyomni, de kétségtelen, hogy jó néhány ember képes erre. Legalábbis a filmeken mindenképpen.

Éles fájdalom hasított a gyomrába és tudatosult benne, hogy jó ideje nem evett-ivott semmit.  Legalább innia kell. Talán van még egy kis savlekötő tabletta is a táskájában, az pont megteszi most evés helyett.

Remegő kézzel előásta és azonnal bekapott belőle két darabot. Tea! Teát fog főzni. Tesz bele cukrot, az már majdnem evésnek számít, és talán segít abban is, hogy gondolkodni tudjon végre.

A kanna a tűzhelyen állt, teleengedte vízzel. Valahol lennie kell kamillateának, emlékszik rá, hogy látott egy dobozzal a szekrényben. Zsálya, gyömbér… és igen, kamilla! Lehet, hogy a másik kettő is jó az idegekre, de a kamilla biztosan.

Amíg várta, hogy a víz felforrjon, kinézett az ablakon. Ezzel is kezdeni kellene valamit, az ablakkal. Kívülről csukható zsalugáterek voltak a házon, amit vagy nyitva hagy és így kilát, amíg nem megy le teljesen a nap, vagy újra kimerészkedik, és becsukja.

Talán pszichésen nagyobb biztonságba érezné magát, ha kimenne és becsukná. De más értelme volna? Gyakorlatilag semmi, hiszen, ahogy ő be tudja csukni kintről a zsalugátert, úgy bárki más újra ki is tudja nyitni.

Kivéve, ha Davidet nem egy ember hurcolta el, hanem egy állat. Mondjuk egy medve. Él itt egyáltalán medve…?! És ha igen, az ki tud nyitni egy zsalugátert?  Talán nem. Akár ember, akár állat volt, most beláthat az ablakon. Talán most is figyeli. Be kell csuknia a zsalukat!

Azonban most, hogy szembenézett azzal a ténnyel, hogy valami borzasztó dolog állhat lesben a fák között, még nehezebben tudott kimenni, mint előtte. Konkrétan rettegett már a gondolatától is, főleg, hogy a vastag hófelhők alatt eddig is alig-alig világító nap most már tényleg csak egy vékony kis sávban világította be az eget, a holdat pedig egyelőre nem látta sehol.



A teáskanna fütyülni kezdett, jelezve, hogy a víz felforrt, de Zoé úgy megijedt tőle, hogy szinte felkente magát a falra, akkorát ugrott. Levette a tűzhelyről, lekapta a tetejét, hogy minél hamarabb elhallgasson. A sípolás talán kihallatszik és meghallja az is. Most valahogy medvének képzelte, nem embernek. Szinte látta maga előtt, ahogy távolodik a háztól, majd a teáskanna hangjára megtorpan és visszanéz. Talán vissza is fordul.

Remegő kezekkel beledobta a kamillatea filterét egyenesen kannába és próbálta elhessegetni az előbbi képet. Hogy is van az a stresszoldó légzést? Ötig számolva lassan beszívjuk a levegőt, kettőig bent tartjuk és nagyon lassan, nyolcig számolva fújjuk ki.

Háromszor egymás után megismételte, majd belebújt a kabátjába, felhúzta a csizmát, magához vette a baltát és elindult becsukni a zsalukat.

Az online regény további részei

http://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/11/regeny-tea-1024x864.jpghttp://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/11/regeny-tea-250x250.jpgAntal Viktóriaonline regényÖssze kell szednie magát és ki kell mennie újra körülnézni. Talán az előbb annyira elhatalmasodott rajta a pánik, hogy nem vette észre Davidet, aki igenis ott van kint valahol a hóban. Vett egy óriási lélegzetet, felállt, ledobta hátáról a takarót és felvette kabátját. Sapkával most sem vacakolt, félt, hogy elvész...Gasztronómia, életmód és ami még belefér