Marie magából kikelve ordított, de Lora egyszerűen nem értette. Valami nagy baj lehet, Marie nem az a színpadias típus, ha ő így ordít neki, akkor tényleg katasztrófa helyzet van.

  • Nem hallak! Mi a baj…?! Nem értem, hogy mit mondasz!

Marie csak ordított tovább és valamit mutogatott is, hatalmas kézmozdulatokkal. Valahogy egészen természetellenesen nagynak tűntek a kezei. Mi a franc történhetett…?! Lora elfordította a fejét és akkor vette csak észre, hogy oda van kötözve egy oszlophoz, képtelen felemelni a kezét és ráadásul a hasához van erősítve valami meleg, ami ráadásul még rezegve berreg is.

Jobban megnézte és hirtelen belehasított a felismerés: ez egy bomba! Egy bombát kötöttek rá, ő pedig nem tud mozdulni! Érezte, ahogy nem csak a karja, de a hangszalagjai is megbénultak, és már hiába próbál visszakiabálni Marienek, képtelen rá.

Marie pedig csak ordított tovább, rázta a máskor olyan rendezett, most mégis borzas, vállig érő szőke haját, hadonászott az óriási karjaival, majd egyszer csak hatalmasra kerekedtek a szemei – egészen olyan volt, mint egy rajzfilmfigura – a szája elé kapta a kezét és elfordult. Lora érezte, ahogy a bomba felrobban a testén.



Hirtelen felült az ágyban, Puki pedig sértődötten gördült le róla. Még a rezegve berregő dorombolását is abbahagyta. Puki, mint bomba… Szép kis álom!

  • Puki, nem csinálhatod ezt velem folyton, megint össze-vissza álmodtam miattad mindenféle hülyeséget. Tudom, éhes vagy, de egyszer biztos, hogy szívinfarktust kapok álmomban, ha így ébresztesz fel, akkor aztán lesheted a reggelidet.

Lora az órájára nézett, lassan úgyis kelnie kellett volna. Többnyire otthon dolgozik, de ma be kell mennie a stúdióba, leadni a számlákat és persze megnyugtatni Felixet arról, hogy Betty ki lesz írva a sorozatból. Bár még mindig nem tudja, hogyan.

Megetette Pukit, felöltözött és némi sminket is dobott magára. Sokat nem, mert egyrészt semmi kedve nem volt hozzá, másrészt kint szakadt az eső és fújt a szél. Furcsa egy tél ez, már megint.

Miután elköszönt Pukitól és megígértette vele, hogy nem kaparja ki a virágcseréből a földet – ez egy új szokása volt – bezárta maga után az ajtót és útnak indult.

Rettenetes idő volt kint, még rosszabb, mint amilyennek a lakásból tűnt. Hiába vett fel egy csomó ruhát – réteges öltözködés, az anyja nem győzte neki eleget hangsúlyozni – mégis úgy érezte, hogy a szél a csontjáig hatol.

Alig várta, hogy elérje a metró lejáratot, és kicsit hátradobhassa magán a kabát kapucniját. Utálta a sapkákat,  viszont a kapucni jócskán csökkentette a periférikus látását, folyton attól félt, hogy egyszer emiatt csapja el egy autó, vagy egy kósza biciklis.

A metróra sokan vártak a reggeli csúcsban, hiába közlekedett ilyenkor sűrűn, nem tudott elég gyakran jönni, pillanatok alatt újra és újra megtelt a peron. Lora a második kocsiba szállt fel, ahogy mindig. Nem volt a szokások rabja – sőt, megszállottan küzdött az ilyesmi ellen – de valahogy itt mintha mindig egy kicsit kevesebben lettek volna.

Reggel jobban szeretett metrózni, még akkor is, ha nagyobb volt a tömeg, mint este. Ilyenkor sokkal rendezettebb külsejű utastársai voltak. Leginkább átlagos, dolgozó emberek vagy kelletlenül iskolába siető diákok. Még a nagyobb tömeg ellenére sem mászott rá senki olyan tolakodóan, mint például előző este az a fazon.

Három megálló után le is szállt, onnan csak egy sarokra állt az irodaház, ahol a stúdió is működött. Roppant kényelmes és gyors volt ez így, autóra egyáltalán nem volt szüksége, pedig volt egy kis német járgánya, akit Jürgennek becézett. Öreg, viharvert darab volt, de még mindig elvitte A-ból B-be, ha erre volt szüksége, mást nem is várt tőle. Soha nem értette, hogy a férfiaknál mi az a nagy autó imádat, ő ezzel egyáltalán nem tudott azonosulni. Bár a nők többségének a cipő és táskaimádatával sem, az is igaz.

A rövid út ellenére mindenéről folyt a víz, mire belépett a stúdió bejáratán. Szép kis tócsát hagyott maga után a liftben, sőt még Marie irodájában ácsorogva is.

  • Mondanám, hogy foglalj helyet, de előtte inkább akaszd fel kint a kabátodat, a mosdóban pedig találsz papírtörlőt is – nézett végig rajta Marie, a stúdió szíve, lelke, aki egyszerre volt titkárnő, recepciós és egyfajta óvó néni is, aki ápolta a sorozatszínészek kicsi lelkét és elsimította a háborgó lelkeket. Szerencsére most normális méretűek voltak a karjai is és a szeme se dülledt ki úgy, mint álmában.
  • Úgy érted, hogy üljek rá egy karton papírtörlőre, hogy ne áztassam el a széket? – kérdezte Lora az esőtől fásultan.
  • Úgy értettem, hogy meg tudod igazítani a szemfestékedet. Amúgy álladon is nagyon szexi, éppen olyan, mintha borostás lennél.

Lora letörölte viharvert sminkjének szánalmas maradékát, majd leadta a számláit Marienek.

  • Képzeld, ma veled álmodtam!
  • Lora, kedvellek, meg minden, de én a férfiakat szeretem, különben is, tőled ennél sokkal eredetibb szöveget vártam.
  • Nézd, ha igazán akarnám, már rég felszedtelek volna. Meg vannak a tuti módszereim, hidd el! – kacsintott rá, majd a Felixre nézett, aki persze pont erre a mondatra nyitotta ki az irodája ajtaját és most érdeklődve figyelte az eseményeket.
  • Miről maradtam le? Csak tán nem készül valami meghitt, közös reggeli, lányos… fúzió köztetek?
  • Lora most próbált kikezdeni velem, de mondtam neki, hogy én már elkeltem, ráadásul egy olyan férfihoz mentem hozzá, aki nála sokkal kevésbé nedves.
  • Marie, csak szólj, ha szexuálisan zaklat, tudod, hogy nem tűröm el az ilyesmit a stúdióban – mosolygott álnokul Félix, majd betessékelte Lorát az irodájába.



A helyiség tökéletesen passzolt a férfihoz. Hatalmas íróasztal, fekete bőr fotel, giccsesen macsós kiegészítők és némi texasi hangulat. Igyekezett ízig-vérig férfias benyomást kelteni, mindenből nagyobbat és feltűnőbbet beszerezni, mint amilyen bárki másnak volt.

  • Na, meg van már, hogy kerül ki a képből Betty? – kérdezte Loratól, miután hellyel kínálta.
  • Még nem pontosan, de már vannak ötleteim.
  • Például?
  • Szeretném előbb teljesen kidolgozni a történtet, de ma este már mindenképpen küldök egy tervet e-mailben.
  • Rendben van, de tényleg ne halogasd tovább, a lehető legkevesebb jelenetben szeretném már látni. A nézők nem szeretik a karakterét, azok a részek, amikben sokat szerepel, mindig a negatív nézettségi rekordot döntenek.

Lora pontosan tudta, hogy ez hazugság, Betty karaktere volt az egyik legnézettebb a sorozatban.

  • Ééértem. Legkésőbb este küldöm a tervet, de az is lehet, hogy előbb. Holnapra pedig kidolgozom a teljes részt. Igyekszem, hogy egy forgatás alatt kicsináljuk.
  • Ezt akartam hallani! Nos, nem is tartalak fel tovább, jó munkát és várom az e-mailt.

Lora pedig azt várta, hogy minél hamarabb eltűnhessen az irodából.  Gyorsan behúzta maga mögött az ajtót, hazafelé pedig ismét hálát adott az égnek azért, hogy otthonról tudott dolgozni és nem kell a stúdióban maradnia. Ráadásul közben az eső is elállt, így arra jutott, hogy vesz magának egy kávét és sétál egyet. Ki kell találnia, hogy mi lesz Bettyvel, talán ez segíteni fog.

Megállt egy kis üzletben, ahol elvitelre is lehetett venni kávét, kért egyet és mellé egy olyan rózsaszín cukormázzal bevont gluténmentes fánkot is, amit csak ritkán engedélyezett magának. A vízpart felé vette az irányt. Utoljára Zoéval járt erre, aki áhítozva mesélt Davidről és a kapcsolatukról. Annyira, de annyira dicsérte és bizonygatta, hogy minden milyen tökéletes köztük, hogy Lorának az volt az érzése, hogy valami nagyon nem stimmel.

Észre se vette, de ösztönösen megint az egyik elektronikai cég hatalmas székháza felé kanyarodott, ahol Sven is dolgozott. Már számtalanszor megfogadta, hogy az épület közelébe sem megy, de valahogy ismét arra vitte a lába. Ha már ott volt, persze felnézett a kilencedik emeleti ablakra, aminek túl sok értelme nem volt, mivel az a fajta üveg volt, amin csak bentről lehet kilátni, fordítva viszont csak visszatükrözte a tájat. Ez esetben a szürkén háborgó folyó képét.

Nagyon régen találkoztak Svennel, tulajdonképpen már fel sem tudta idézni, hogy mikor. Magát, a találkozást igen, de hogy hány év telt el azóta, azt már nem. Hiába éltek egy városban, mégsem futottak össze soha, véletlenül sem, pedig számtalanszor elképzelte már, hogy milyen lenne. Néha kifejezetten készült rá, mert valamiért úgy érezte, hogy aznap találkozni fognak. Ilyenkor hosszan készülődött, az átlagosnál gondosabban készítette el a sminkjét és a haját, közben pedig bízott benne, hogy ezzel valahogy be tudja vonzani a találkozást. De nem így történt.

Arra is kíváncsi lett volna, hogy vajon hányszor mentek el egymás mellett, vagy egymáshoz nagyon közel úgy, hogy nem is tudtak róla. Persze az sem kizárt, hogy a férfi látta már őt – talán többször is – csak nem akarta, hogy Lora is észrevegye. Igyekezett távol tartani magát a lánytól, és erre meg volt minden oka.

Lora pontosan tudta, hogy Sven nagyszerűen félre tudta vezetni magát, és addig sulykolta magába, hogy mi a helyes, és mit kell éreznie, hogy végül tökéletesen elhitte, hogy tényleg azt is érzi. Ebből az állapotából pedig roppant nehéz volt kibillenteni, de Loranak már nem egyszer sikerült az évek során. Sven persze nem akart ezzel újra szembesülni, tudta, hogy mivel jár, ezért inkább úgy kerülte a lánnyal való kontaktot, mintha a lány valami radioaktív felhő lenne. Lora nem tudta hibáztatni érte.

Az online regény további részei



http://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/11/regeny-cica-1024x683.jpghttp://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/11/regeny-cica-250x250.jpgAntal Viktóriaonline regényMarie magából kikelve ordított, de Lora egyszerűen nem értette. Valami nagy baj lehet, Marie nem az a színpadias típus, ha ő így ordít neki, akkor tényleg katasztrófa helyzet van. Nem hallak! Mi a baj…?! Nem értem, hogy mit mondasz! Marie csak ordított tovább és valamit mutogatott is, hatalmas kézmozdulatokkal. Valahogy...Gasztronómia, életmód és ami még belefér