Az Alapozó tornáról/terápiáról ódákat tudnának mesélni a fejlesztőpedagógusok, és most én is fogok, mert bizony annak áldásos hatását saját szemmel, laikusként is tapasztaltuk. Például abból, hogy az ilyen-olyan elmaradással küzdő egyik gyermekünk anno, óvodás korában járt rá, majd 2 hét alatt megtanult olvasni. Igen. Nem túlzok, nem írtam el: 2 hét alatt. Mondjuk azért ez nincs így mindenkinél, de nem is egyedi eset.
Persze az Alapozó hatására nem lesz szuperhős gyerekből, viszont ha jár rá, lehetnek kiugróan kiemelkedő akciói, és minden más téren is – magához képest – sokkal jobban fog teljesíteni. Ennek pedig tudományos magyarázata van – nem kell hozzá hit vagy voodoo baba – amelyre bátran rákérdezhetünk a gyerek orvosainál, védőnőknél, gyógypedagógusoknál, pszichológusoknál: meg fogják erősíteni. De persze most leírom én is.
Gyerekeknél a tanulási nehézségek háromnegyedét nem lustaság vagy más banális dolgok okozzák, hanem bizony az idegrendszer éretlensége, hibás szerveződése (vagy akár sérülése) okozza. Egyszerűsítve a dolog úgy képzelhető el, hogy amikor megszületik egy kisbaba, minden szinten éretlen. Ahogy fejlődik a mozgása, ezzel együtt kialakulnak mindenféle idegkapcsolatok a kis fejében is. Szorosan összefügg a kettő egymással. Ha egy mozgásforma nem úgy alakul ki, ahogy kellene, például nem jól sajátítja el a kúszást, akkor a fejében az ehhez kapcsolódó idegek sem úgy működnek, ahogy kellene. Leegyszerűsítve: ha nem jól kúszol, nem fogsz tudni olvashatóan írni vagy hibátlanul olvasni.
Persze laikusként mindezt nem látjuk át, és az óvodákban, iskolákban sincs – többnyire – arra kapacitás, hogy ezzel foglalkozzanak. Ráadásul még mi és még előttünk lévő generáció nincs ezekhez a dolgokhoz hozzászokva. A mi fejünkben még az van, hogy “van aki szépen ír, van aki nem”, “lusta, vagy, azért nem írsz szépen, szégyelld magad!”, vagy “de béna ez a gyerek, hogy nem tud kötélre mászni!”. Pedig például ezek a dolgok mind olyanok, amikről 100-ból 75 gyerek a fentiek miatt nem tehet, és ezzel együtt olyanok, amiket meg tudna csinálni, ha fejlesztenék, akár nagyobb iskolás korábban is.
És most nézzük, hogy zajlik az Alapozó terápia: az 5-16 éves közötti gyerekekkel, 0-ról indulva, újra végigveszik a mozgásmintákat, viszont most már nagyon pontosan, nagyon helyesen, nagyon sokszor újra és újra ismételve, hogy az idegrendszerben minden kapcsolat stabilan és nagyon flottul működjön. Először a nagy mozgások, aztán a kicsik jönnek, egészen a finommotorikus mozgásokig, amelyek pl. ahhoz kellenek, hogy a kis apró betűket hibátlanul tudjuk kanyarítani.
És most felsorolom, hogy mindez mire lesz hatással és kik számára jelent látványos megoldást:
- megkésett vagy hibás beszédfejlődés
- disz-es problémák
- túlmozgásos esetek
- figyelemzavar
- mozgáselmaradás
- fejlődés elmaradás
- enyhe értelmi fogyatékosság
- autisztikus tünetek
- anyanyelvi készségfejlesztés
- olvasási készségfejlesztés
- írási készségfejlesztés
- beszédfejlesztés
- rajzkészség fejlesztés
- logopédiai fejlesztés
- mozgáskoordináció fejlesztés
- egyensúly fejlesztés
- memória javítás
- szorongás oldás
Ez utóbbit azért írtam a sorba, mert bizony a gyerekek jó része szorong. Sokan pedig azért szorongnak, mert akár tudatosan, akár tudat alatt – sőt, többnyire tudat alatt – aggasztja őket az, hogy nem teljesítenek úgy, ahogy saját maguk/szüleik/pedagógusaik elvárják. Pedig bizony sokszor nem azért nem teszik meg, mert lusták, nem figyelnek, vagy “hülyék”, hanem például azért, mert anno nem tanultak meg helyesen kúszni. Furán hangzik ugye? Pedig bizony ez a gyakorlatban nagyon is így működik.
Ahogy már írtam, az Alapozó fejlesztés során a gyerekek mozognak, konkrétabban, egy speciális rugalmasságot és egyensúlyt fejlesztő gimnasztika segítségéve végigviszik a fejlődéstani nagy mozgásokon, összehangolva ezzel a teljes mozgáskoordinációt. Ezeket úgy is hívják, hogy homloklebeny gyakorlatok, amelyek segítségével a megfelelő, helyes irányba terelik az agyi idegpályák működését.
A fejlesztést sok esetben kiegészítik más pedagógiai módszerekkel is, amelyek még inkább elősegítik a gyerekek emlékezet-, hallás-, idő-, tér- és beszédfejlesztését, beszédértését, testismeretét, jobb-bal érzékelését, kommunikációját és ritmusérzékét.
Tény, hogy nincs olyan gyerek, akin nem lenne mit fejleszteni, aki alapból a maximumot tudja hozni. De lássuk be, arra kell törekedni, vagy legalábbis egy magához képest optimálisan jó szintre. Hogy miért? Nem azért, hogy rommá legyen hajtva, sőt, pontosan az ellenkezője miatt: ha egy gyerek nem hozza ki magából a maximumot, akkor bizony egy órát fog tölteni egy olyan házi feladat vagy dolgozat fölött, amit fejlesztések után fele annyi idő alatt, mindenféle erőfeszítések nélkül, lazán megoldana. Nem kell fél napig tanulnia egy verset, hanem elolvassa néhányszor és fogja tudni, aztán mehet játszani.
…és még a lelkükre is hat. Nem csak, hogy nem fognak annyit szorongani, de a sikerélmények miatt sokkal magabiztosabbak lesznek, sokkal nyitottabbak és pszichésen is a helyükre kerülnek. Hosszútávon pedig: jól teljesítenek a felvételin, jobb iskolákba veszik fel őket, jobb munkát kapnak, jobban teljesítenek az életben, optimistábbak, kiegyensúlyozottabbak és pszichésen stabilabbak lehetnek. És végül is nem ez a cél?
Az egyik fontos dolog: a gyerekek nem azonos képességűek, még a legjobb formájukat nézve sem, ezért mindig magukhoz képest kell nézni őket, nem másokkal összehasonlítva. Viszont nem mindegy, hogy a saját kereteik között mi a maximum. Ha leegyszerűsítve egy gyerek a 10-es skálán maximum 5-öt képes elérni, nem mindegy, hogy csak 3-ig jut el vergődve, kín-keservesen, vagy könnyedén eléri a számára maximális 5-öt.
A másik fontos dolog: ne várjunk arra, hogy valaki megmondja nekünk, hogy a gyerekünk milyen fejlesztésre szorul, hanem igenis időnként méressük fel saját kezdeményezésre. Nézzük meg, hogy áll, milyen elmaradásai vannak, hogy tudunk ezen segíteni. Ezt nem csak privát úton, saját költségből tehetjük meg (bár privát úton sem kerül többe egy-egy óra fejlesztés, mint mondjuk dohányosoknál 2 doboz cigi ára), hanem elbandukolhatunk a Nevelési Tanácsadóba, ahol – egyébként sokszor kifejezetten kiváló – szakemberek segítségével ingyen felmérethetjük a gyerekünket. Ha pedig ők úgy látják, hogy vannak hiányosságok, akkor (jó esetben) helyben és szintén ingyen segíteni tudnak akár Alapozó terápiával is.
Ne felejtsük el, a gyerekkorban kivitelezhető fejlesztés az egész további életükre hatással lesz, és bizony a felelősség ilyenkor maximálisan a szülőké, azaz a miénk. Az én személyes véleményem az, hogy szánjuk rá azt a kis plusz időt, energiát (és ha tehetjük, az anyagi ráfordításokat is), hogy később elmondhassuk, hogy rajtunk nem múlott, mi mindent megtettünk a gyerekeinkért, ezen a téren (is).
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!