Kalória csökkentett brokkolis egytál’

Kalória csökkentett brokkolis egytál’

A múltkor brokkolis-csirkés raguleves után ez megint egy fogyós fogás, amit vacsorára kreáltam. Kifejezetten finom, könnyű és biztosan sokkal kevésbé hizlal, mint mondjuk egy lekváros-nutellás fánk (igen, most éppen arról álmodozom, csodás desszert lenne, ha nem akarnék fogyni néhány kilót…)

Hozzávalók:

brokkoli
zsírszegény túró
light sajt
sonka
joghurt
zöldhagyma/fokhagyma/metélőhagyma/póréhagyma (amihez éppen hozzájutunk)

Pároljuk, vagy főzzük elő kissé a brokkolit, némi sóval együtt, majd pakoljuk rá szépen egy sütőpapírral bélelt tűzálló tálba vagy tepsibe. Szórjuk meg túróval, illetve az apróra vágott sonkával, a végén pedig igazgassuk rá a reszelt sajtot is.

Sütőben, vagy grillsütőben – én ez utóbbit használtam, alul-felül üzemmódban – süssük addig, amíg kissé megpirul a tetején a sajt, majd tálalásnál jól locsoljuk meg hagymás/fokhagymás joghurttal. Nekem szerencsére már nő az erkélyen a friss zöldhagymám és zöld fokhagymám, ezekből csipkedtem a joghurtba.