Idén lesz hatodik éve, hogy ezt az extrém sportot, azaz a gluténmentes vásárlást űzzük. Azóta, hogy a kisebbik gyermekem cöliákiájára, azaz gluténérzékenységére fény derült sok minden változott, többek között ez is. Nem is kicsit.
Kezdjük az elején! A diagnosztizálás utáni folyamat többnyire úgy zajlik, hogy először jön az ugye ki lehet nőni…?! – kérdés. Aztán amikor megtudjuk, hogy nem, ráadásul a tudomány mai állása szerint nem is gyógyítható, akkor jön a miért pont én/ő…?! Majd miután összeszedtük magunkat, elkezdünk információkat gyűjteni.
Megtudjuk, hogy az egyetlen lehetőségünk a szigorú, gluténmentes diéta, ami tulajdonképpen gyógymódnak is nevezhető, mivel ezt alkalmazva az érintett tökéletes egészségnek örvend majd. Bőven lehet még akár élsportoló is, hiszen nem egy cöliákiás világbajnok vagy olimpikon van.
Azt már korán megtanuljuk, hogy glutén mindenben, és mindennek az ellenkezőjében lehet. Joghurtban, sütőporban, felvágottban, olajos halban, chipsben, teában; bármiben vagy legalábbis majdnem bármiben. Hogy ne legyen olyan egyszerű, egy márkán belül is folyton variálnak, így hiába volt jó még egyik nap egy bizonyos termék, másnap már lehet, hogy ráírják azt a bizonyos „nyomokban glutént tartalmazhat” szöveget.
Tehát bemegyünk a boltba és olvasunk. Mindent. Néznek is ránk időnként hülyén, hogy mi a fenét tudunk percekig olvasgatni mondjuk egy kókuszreszeléket tartalmazó zacskón, pedig tudunk azon is, hiába egy összetevős, abban is lehet glutén. Sőt, a legtöbben van is, legalábbis nyomokban.
Van olyan cöliákiás, aki fogyasztja ezeket a termékeket is, de ez mindig rizikófaktort jelent, hiszen vagy van benne, vagy nincs, ha viszont van, akkor nem tudhatjuk, hogy mekkora mennyiségben. Ha egy gyártósoron készül például egy búzalisztet tartalmazó termékkel – többek között ezt is jelentheti a nyomokban tartalmaz – akkor rossz esetben pont egy olyan csomagot fogunk ki, ami közvetlenül egy töményen gluténos cucc után kúszik át a soron. Ha szerencsénk van, akkor persze nem, de megéri ezzel kísérletezni?
Sokszor ráadásul nem csak az eladók és a vevők figyelmét keltjük fel buzgalmunkkal, hanem bizony a biztonsági őrökét is. Roppant gyanúsak a viselkedésünk, nem igaz? De igen, szerintük is az.
Ráadásul egy idő után már nem csak magyarul tudjuk elolvasni azt, hogy glutén vagy gluténmentes, hanem legalább 4-5 féle nyelven. Én például már profin felismerem görög betűkkel írva is, ami – szerintem – nem kis teljesítmény.
De nézzük a dolgok jó oldalát, mert bizony van neki, nem is kevés, már amennyiben valakit érdekel az egészsége. Kifejezetten jellemző folyamaton esik át ugyanis a legtöbb gluténmentesen étkező.
Az egész úgy kezdődik, hogy kötelező jelleggel elkezdünk olvasni, keressük a glutént, illetve annak a hiányát, de közben észreveszünk még sok minden mást is.
Például azt, hogy a virsli, amit korábban ettünk, nem csak glutént tartalmaz nyomokban, hanem húst is. Úgy értem, hogy azt is csak nyomokban tartalmazza.
Feltűnik, hogy mennyire iszonyú sok mesterséges adalék van egy pudingban, hogy a cukor mennyiségéről ne is beszéljünk.
Lassan, de biztosan tudatosodik bennünk, hogy eddig mennyi (keresem a szalonképes fogalmat, de nem találom, úgyhogy finoman körbeírom, ami eredetileg az eszembe jutott) kevésbé tápláló, de legalább sokszor konkrétan egészségre káros dolgot kajáltunk eddig össze. Aztán észre se vesszük, de elkezdünk erre is egyre inkább odafigyelni. Elkezdjük keresni a minőségi élelmiszereket.
Aztán ott vannak a vadonatúj alapanyagok. Persze csak nekünk újak, meg voltak ezek már sokszor az ókorban is, csak eddig pont nem érdekeltek minket. Ott van például az amaránt. Jelentkezzen az, aki gluténmentes diéta előtt tudta, hogy mi az!
Jó, nyilván páran tudták, de valahogy úgy érzem, hogy a többség nem. Én biztosan nem, pedig egy roppant egészséges és jól használható kis (ál)gabona. És mennyi ilyen van még!
Aztán telnek a napok, a hetek, hónapok – nálunk most már évek is – és kiderül, hogy már gluténtól függetlenül is egészen máshogy étkezünk, mint előtte. Sokkal tudatosabba, változatosabban és egészségesebben.
Ráadásul mindez még roppant finom is lehet, mert talán hihetetlen, de nem minden rossz ízű, ami egészséges. Sőt, egy csomó minden sokkal finomabb is, mint az egészségtelen változata. Akkor miért gyártják azt? – kérdezhetnénk naivan. A válasz nyilvánvalóan egyszerű: mert olcsóbb.
Olcsóbb például multiknak olyan kenyeret gyártani, ami – kis túlzással – egy rakás padlóról összesöpört és megsütött hulladék, mint minőségi alapanyagokkal dolgozni. Olcsóbb az ízfokozókkal telerakott málnaszörp, mint a valódi málnából készült, és persze olcsóbb a cukorszirup, amit mézként próbálnak eladni, mint amit valódi méhek készítenek.
Kikerülhetetlen téma az ár is a mentes vásárlás kapcsán, ezért is nem is próbáljuk meg szó nélkül hagyni. Minden drágább. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy szinte minden. Ahogy szoktam hangsúlyozni, 1kg búzalisztnél tízszer kerül többe 1kg gluténmentes kenyérliszt keverék. Átlagosan, azaz bőven van, ami ennél lényegesen drágább.
Természetesen például a gluténmentes felvágottak többsége is a minőségi, azaz felső kategóriás – ha akarjuk, ha nem – ami az árukra is értendő, és persze ugyanez érvényes szinte mindenre, a kekszen át a tarhonyáig. Nem véletlen tehát, hogy a gluténérzékenyek jó része inkább igyekszik maga előállítani azt a bizonyos kekszet és tarhonyát. Ugyan a liszt is drága, de a kész termékek ára még ennél is jóval több.
Tehát így vásárolunk mi, gluténmentesen: nagyon lassan, nagyon aprólékosan, nagyon drágán és nagyon egészségesen. És, hogy mit hoz a jövő? Talán mindenki nevében állíthatom, hogy egy valamit biztosan remélünk: azt, hogy nagyobb betűkkel írják rá végre a termékekre az összetevőket! Minden mást úgyis megoldunk magunktól is, bár ez a diéta elején még magunk sem hittük el.