Göngyölt fasírt

Göngyölt fasírt

Egy jó kis hidegtálhoz passzoló húsféleség, amit persze melegen is bőven meg lehet enni, ráadásul forrón szelve klasszul nyúlik benne a sajt is. Természetesen én a fasírt alapot is gluténmentesen készítettem el.

Hozzávalók a fasírthoz:

0,5 kg darált hús (sertés, marha, baromfi – amelyikből szeretnék, vagy akár keverve is)
20 dkg kenyér (esetemben: gluténmentes)
1 db tojás
1 db kisebb hagyma
1-4 gerezd fokhagyma
só, bors, pirospaprika, majoranna

Hozzávalók a fasírt töltelékéhez:

25 dkg reszelt sajt
15-25 dkg füstölt kolbász
4 db tojás



Kezdjük azzal, hogy a megmosott tojásokat tegyük fel főni hideg vízben. Kb. 10 perc alatt készül el. Rögtön utána tegyük néhány percre hideg folyóvíz alá, így könnyebben tudjuk majd pucolni. Amint kihűlt, tegyük is meg, majd szeljük karikára és egyelőre rakjuk félre.

Ha búzás kenyérből készíti az ember a fasírtot, akkor rendszerint vízbe vagy tejbe áztatja, majd jól kinyomkodva adja a húshoz, aki viszont gluténmentesből, az jól tudja, hogy ez az út szinte járhatatlan. Lehet persze vele próbálkozni, de többinyire a mentes kenyér egész egyszerűen szétmállik a vízben és kb. használhatatlan lesz.

Én ezért aprítóval szoktam készíteni a fasírt hús nélküli részét, sokkal egyszerűbb és jobb állagot érek el vele. Először megfogom a hámozott hagymát és fokhagymát, beledobom az aprítóba és szétcsapom vele. Aztán beletördelem a kenyeret, és löttyintek rá egy kevés tejet. Kb. fél decit (nagyjából ennyit szívhat fel egy áztatott kenyér is), majd a fűszerekkel és a tojással együtt szépen összevagdalom-pürésítem.

A só és a fűszerek mennyisége ízlés szerinti, de hogy némi kiindulási pont legyen, én kb. 2 kiskanál sót adok hozzá, a borsból felet, a paprikából és a majorannából pedig 1-1 kiskanállal. De persze szórhatunk bele chilit is, ha csípősen ennénk, vagy fasírt fűszerkeveréket is akár (a Lucullus például gluténmentes).

Itt említem meg, hogy a fasírtba kenyér helyett tehetünk főtt, vagy nyers, reszelt burgonyát, pattogtatott amarántot vagy más zöldséget és gluténmentes gabonapelyheket is.

Ha kész a pürénk, akkor kézzel jól összenyomkodjuk a hússal és már kész is van a fasírt alapunk, ezt akár simán ki is gombócozhatnánk és megsüthetnénk, de most nem fogjuk. Most inkább kifektetünk egy sütőpapírt az asztalra – ide most egy pikáns hasonlatot akartam írni, de inkább töröltem – és a húst jó alaposan téglalap alakúra nyomkodjuk raja. A szélessége akkora legyen, mint az a sütőforma, amibe tenni fogjuk, már ha van ilyen sütőformánk. Ha nincs, az se katasztrófa, megoldjuk anélkül is.

Szórjuk meg egyenletesen a reszelt sajt felével, majd egyengessük el rajta az apró kockákra vágott kolbászt, a tojás karikákat, a maradék sajttal pedig újra szórjuk le az egészet. Következhet a göngyölés! A papír segítségével görgessük fel az egészet úgy, mintha csak palacsintát tekernénk.  A végén kissé igazgassuk el, nyomkodjuk, gurítgassuk át az egészet és papírostul tegyük a sütőformába úgy, hogy a papírt jól hajtsuk rá a tetejére is, fedje be az egészet.

Ha nincs ilyen sütőformánk, csak hagyományos tepsink, akkor miután feltekertük a papírral a fasírtot, akkor tekerjük körbe még alufóliával is, ami jól meg fogja tartani a formát, nem fog belőle kitekeredni.

Tegyük 170 fokos sütőbe és süssük elő kb. 40 percig. Ezt követően emeljük ki óvatosan a papír segítségével a formából a fasírtot és helyezzük át egy sima tepsibe. Hajtogassuk le a tetejéről és az oldaláról a papírt és így süssük tovább, most már fedetlenül (az alján persze ugyanúgy maradjon a sütőpapír).

Ha nem formába sütöttük, akkor ezen ponton távolítsuk el róla teljesen a fóliát, dobjuk ki és az előbbihez hasonlóan, a sütőpapírból kicsomagolva süssük tovább. Ha a hús szép piros lesz, elkészültünk. Szeleteljük hidegen, vagy forrón (hidegen egészen vékonyra is lehet) és tálaljuk például lila burgonyából készült krumpli salátával.




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.