Szülőtől, szülőknek, saját tapasztalatok alapján. Kezdjük azzal, hogy nem mindegy, hogy mitől kell mentesíteni egy gyereket, hiszen annyi variáció van, hogy felsorolni is nehéz. A teljesség igénye nélkül okozhat bajokat a glutén, laktóz, szója, mogyoró, cukor, tojás, csillagfürt, tejfehérje és még oly sok minden más is. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi, hiszen van, amit nehéz elkerülni, míg más dolgok kihagyása egy kicsivel egyszerűbb menet. Egyszerűbb, de soha sem egyszerű.
Először is, meg kell emésztenünk és el kell fogadnunk a tényt, hogy az életünk megváltozik. Végigmegyünk egyfajta gyász folyamaton: jöhet a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió, de előbb utóbb beköszönt az elfogadás is. Nem feltétlen megyünk át mindegyiken, de jó, ha az utolsó lépésig eljutunk. Van, akinek ez néhány nap vagy hét, másoknak viszont ez soha sem sikerül teljesen.
Én, a saját tapasztalataim alapján a következőket tudom javasolni a kedves szülőtársaimnak, de ahogy már a címben is jeleztem, ezek a tanácsok roppan szubjektívek és kifejezetten személyesek:
1.
A legfontosabb, hogy ne hagyjuk el magunkat és ne uralkodjon el rajtunk a kétségbeesés a gyerek előtt. Ha azt látja, hogy mi nem aggódunk, akkor ő sem fog. Ha mi – legalább látszólag – természetesen fogjuk fel a helyzetet és elfogadjuk, akkor ő is el fogja fogadni és nem csinál belőle a kelleténél nagyobb ügyet. A gyerek tükör, ezt soha ne felejtsük el! A “szegény” szót pedig sürgősen felejtsük el és ha valaki “szegény gyerekezni” kezd – főleg, ha a gyerek előtt – finoman, de rövid úton állítsuk le. Pont arra van a legkevesebb szüksége, hogy áldozatnak érezze magát, hiszen nem az.
2.
Hogyan magyarázzuk el neki, hogy miért pont ő? Erre több módszer van, de nekünk a következő vált be a 3 éves fiamnál, illetve – újra és újra ráerősítve – az elmúlt 6 évben: elmondtuk neki, hogy a glutén senkinek sem tesz jót. Sokaknak rosszat se, de ettől még jót biztosan nem. Az ő szervezete viszont okosabb az átlagnál, pontosan tudja, hogy nem jó neki, ezért nem kér belőle.
Tökéletesen megértette, elfogadta és kapott vele egy olyan pozitív megerősítést is, hogy valamit az ő teste jobban tud, mint azoké, akik gond nélkül elviselik a glutént. Nálunk ez nagyon jól működik és szerintem ugyanez ráhúzható a legtöbb problémás dologra is, pl. a cukorra mindenképpen, a tojásra viszont már kevésbé, ezt belátom.
3.
Ha megkérdezi, hogy az ő étele időnként miért néz ki máshogy, mint a nem mentes ételek akkor azt szoktam rá válaszolni, hogy azért, mert az övé sokkal válogatottabb hozzávalókból készül. Míg egy nem gluténérzékeny szinte bármilyen olcsóbb tápanyagokkal is jól működhet, az övé csak fokozottan ellenőrzött, minőségi hozzávalókat tolerál.
Ez valós érv, hiszen a legtöbb mentes étel sokkal körültekintőbb ellenőrzésen megy át, mint a nem mentesek. Ráadásul ennek megint egy pozitív üzenete van a gyerek számára és valószínűleg ezért van az, hogy az én fiam biztos nem sóhajtozott soha a cukrászda kirakata előtt szomorkodva azért, mert éppen nem ehet egyikből sem. Ő annak a biztos tudatában van, hogy amit viszont ehet, az úgyis sokkal finomabb. Egyedül akkor sóhajtozik szomorúan egy ilyen helyzetben, ha körülötte esznek pl. fagyalaltot, de éppen ott és akkor nem tudjuk neki mentessel kiváltani. Sajnos az ilyen szituációkat nem lehet mindig elkerülni.
4.
Ha továbbvisszük ezt a gondolatmenetet, talán érthető is az a tanácsom, hogy ha lehet, akkor az óvodai, iskolai étkezéseket oldjuk meg úgy, hogy mi főzünk a gyereknek. Tudom, hogy ez sok esetekben nem kivitelezhető, de ha mégis, akkor ne sajnáljuk rá az időt és energiát, ugyanis itt egy újabb pozitív lökettel láthatjuk el a csemeténket: míg a többiek a sokszor nem-szeretem-menzát eszik, ő mindig a fogára való, gusztusosan tálalt ételt kaphat. Persze rendelhetünk is neki olyan ételszállító cégtől, aki minőségi ételeket kínál, ez is éppen olyan jó megoldás, csak szintén nem mindig kivitelezhető.
Az én gyerekeim iskolájába – most már mind a ketten iskolások – egy borzasztó minőségű ételszállító cég viszi az ebédet, így nyugodtan állíthatom, a fiamat senki sem sajnálja amiatt, hogy mást eszik, mint a többiek. Sőt, inkább ő szokta sajnálni a többi gyereket.
5.
Fontos, hogy őrizzük meg az egyensúlyt. Kellőképpen lazán kell hozzáállni a mentes életmódhoz, hogy lássa, hogy ez sem tragédia, de fontos, hogy emellett a szabályokat is szigorúan tartsuk be és ne essünk át a ló túloldalára sem egyik, sem másik irányba.
Ha néha megtörténik, akkor igyekezzünk minél hamarabb korrigálni és ilyenkor mindig újra részletesen magyarázzuk el a gyereknek, hogy miért nem kell túlaggódni, de miért kell közben mégis odafigyelni. A cél az, hogy a gyerek ne legyen túlságosan paranoiás, és ezáltal elszigetelt sem, de a kellőképpen komolyan vegye azt, amit kell. Ugye azt szeretnénk, hogy a egészséges lelkületű legyen, és ne érezze magát kívülállónak? Törekedjünk rá!
6.
Példálózzunk ismert emberekkel. Szerintem ez egy gyereknél nagyon jó taktika és ismét pozitív löketet ad. Mondjuk el, hogy aki éppen beszél/táncol/énekel/zenél/ír/szerepel/sportol az is pont olyan mentes diétát folytat, mint ő. Az se baj, ha az illetőnél divatdiéta, akkor meg hangsúlyozzuk ki azt, hogy látod, neki nem is kellene, de mégis ezt választotta.
7.
Szintén tapasztalatból tudom, hogy a helyzetet erősen meg tudja nehezíteni, ha van a „mentes” gyerekünk mellette egy – vagy több – testvér, aki nem érintett, így nem kell különlegesen étkeznie: nálunk a nagyobb fiam ilyen. Mi itthon hamar átváltottunk mentes konyhára, azaz – kevés kivétellel – már mindenki így táplálkozik. Ettől függetlenül, a nagyobb gyerek uzsonnára kap nem gluténmentes ételeket, de arra mindig vigyázok, hogy ha lehet, ezt ne dörgöljem a kisebb orra alá. Diszkréten csomagolok, de azért nem is dugdosok el semmit látványosan.
Lavírozni is szoktam: ha a kicsi nincs velünk, akkor a távollétében, közösen is eszünk időnként glutént, ha viszont a nagy nincs, akkor az öccse kap extra falatokat, pl. egy-egy kedvenc édességet. Így az én lelkemnek is könnyebb és ők is örülnek egy kis cinkos összekacsintásnak. Ráadásul ez a kölcsönösség roppant praktikus tud lenni akkor, ha valamelyik esetre fény derül, ilyenkor egyből meg van rá a válaszom: miért, te nem kaptál múltkor csokit, amikor a bátyád nem volt itthon? Egyből kisebb a hőzöngés.
8.
Szülinapi zsúrok és egyéb vendégségek: én úgy oldom meg, hogy mindig, mindenhova csomagolok neki ennivalót. Még akkor is, ha biztosra állítják, hogy lesz, mert sokszor bizony kiderül, hogy mégsem. Vagy mégsem minden az, aminek látszik… Jól jön tehát, ha van mihez nyúlni. Én az iskolába is mindig csomagolok neki néhány hosszabb idegi, hűtés nélkül eltartható nassolnivalót, hogy ha beüt egy-egy váratlan szülinap vagy egyéb ünnepelni való, akkor a tanárok (korábban az óvónők) tudjanak mihez nyúlni. Bár most már ott tartunk, hogy nem is kell nekik adnom, bent van a fiam táskájában – szerencsére nekik nincs sok cuccuk – és magától előveszi, ha szükség van rá.
9.
Tanítsuk, tanítsuk, tanítsuk! Már kicsi korban, aztán újra és újra, a saját szintjén. Mondjunk el mindent ezerszer is. Amíg kicsi, addig az a cél, hogy szóba el tudja mondani, hogy mire érzékeny/allergiás, mi az, amit nem ehet. Kérdés nélkül, információ híján ne fogadjon el senkitől semmilyen ennivalót. Ha pedig már nagyobb, egy idő után saját maga is tudja ellenőrizni azt, hogy mit ehet és mit nem, bizonytalanság esetén pedig inkább ne kockáztasson vagy kérjen segítséget olyantól, aki megbízható információkkal rendelkezhet.
10.
Nem menjünk el soha úgy kirándulni vagy nyaralni, hogy ne gyűjtenénk róla azt megelőzően étkezési információkat. A „majd csak lesz valahogy” ebben az esetben felelőtlen döntés, ha a gyerekünkről van szó. Ha felnőttéként ezt mondjunk, ám legyen, de egy gyerekkel nem tehetjük meg azt, hogy órákig (vagy még tovább) keringünk a térben anélkül, hogy számára is fogyasztható ételhez jutnánk. Amikor úgy érezzük, hogy utánanéztünk, akkor is legyen nálunk mindig valami mentőcsomag, hogy baj esetén legyen mihez nyúlnunk.
11.
Ne legyünk agresszívek a környezetünkkel szemben! Leginkább azért, mert ezzel ártunk a gyerekünknek is. Persze kell a gondosság, az elővigyázatosság és a körültekintés, de ne legyünk viperák. Ha kérdezünk egy-egy buli előtt, osztálytárs szüleitől, tanártól, óvónőtől, eladótó, felszolgálótól, akkor tegyük ezt kedvesen és köszönjük meg, hogy ha segítenek. Ha mi kedvesek vagyunk és nem szegezzük őket rögtön a falnak a kérdéseinkkel, sokkal valószínűbb, hogy segítőkészebbek és együttműködőbbek lesznek.
Ne túlozzuk el! Egy szelet kenyeret ne csak akkor vegyünk meg vagy adjunk oda a gyereknek, ha azt egy másik, kifejezetten „mentes” bolygón készítették, külön űrhajóval szállították az üzletbe, egy légmentesen elzárt folyosón keresztül, speciálisan felkészített, szkafandert viselők úgy, hogy a boltba csak előzetes fertőtlenítés után lehet végül bemenni. Figyeljünk oda, de őrizzük meg a realitásérzékünket. Ha nem tesszük, nem csak minket fog mindenki – joggal – mellőzni, hanem a gyerekünk is tiltólistára kerül a tökéletesen indokolatlanul túlzó paranoiánk miatt, ráadásul nagymértékű szorongást táplálunk a gyerekbe is. Legyünk körültekintőek, de ne csináljunk olyan dologból is problémát ami valójában nem az.