Sültcsirkemell mindenféle jóval

Sültcsirkemell mindenféle jóval

Ez az egyik kedvenc csirkemell fogás, amit (főleg a nyári időszakban) gyakran készítek. Könnyű és finom, ráadásul bifidus essensis sincs benne. Nem mintha hiányozna.



Hozzávalók 1 főre kisétkűeknek (nagyétkűek többszörözzék meg):

1 szelet csirkemell
pár karika paradicsom
pár karika hagyma (vagy zöldhagyma)
1-2 szelet sajt (pl. trappista, gouda, mozzarella, ami éppen kéznél van – nekem most füstölt mozzarella volt)
sültcsirke fűszersó (vagy bors, só, majoranna stb.)
2 mokkáskanál mustár
fokhagymagranulátum (friss is jó, de az hajlamosabb ráégni)
pár karika jalapeño (el is hagyható, amúgy a hagyma és fokhagyma is)



Ezt a husit leggyakrabban akkor készítem el magamnak, amikor a fiúk pizzát esznek, én meg nem akarok annyi szénhidrátot magamba tolni, viszont fehérjét igen. Ráadásul, mivel érzem a sülő pizzán a paradicsom, sajt illatát, ez kiválóan tud kompenzálni.

Úgy indul a recept, hogy először kenjük be mustárral a csirkemellszelet mindkét oldalát. Szórjuk meg fokhagymagranulátummal és fűszerekkel is. Ha van időnk, tegyük félre az egészet negyed/félórára, ha nincs, akkor egyből dugjuk a sütőbe (pont befér egy szintén sülő pizza mellé, legalábbis nálunk befér). 180 fokra szoktam, és sütőpapírra, a mustártól nem szárad ki, klasszul szaftos marad.



Süssük egészen addig, amíg már kifehéredik – kb. 10-15 perc, sütőfüggő – kezd kicsit pirulni, de nem nagyon, mert akkor már száradásnak is tud indulni. Kivesszük a tepsit és elkezdjünk halmozni a húsra. Én először a hagymát és jalapeñot szoktam rátenni, aztán jön a sajt, és annak a tetejére a paradicsom. Egy időben a sajt alá bazsalikomlevelet is tettem, de valahogy most nem szeretem úgy. Ha Ti igen, hajrá!

Mehet vissza a sütőbe egészen addig, amíg a sajt elkezd pirulni, addigra elkészül. Ez megint kb. 10-15 perc. A hús nagyon finom, szaftos, nem száraz és kb. bármilyen körettel tökéletes. Én leggyakrabban párolt rizst és salátát eszem hozzá, de most a fotón éppen pároltrizs és brokkolikeverék van, akkor éppen úgy ettem. Brokkolirizs recept is van az oldalamon (vagy csak karfiolrizs? mindenesetre pont ugyanúgy készül mind a kettő.)





Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427