Szafi zsemle kísérletek: free, reform és hibrid

Szafi zsemle kísérletek: free, reform és hibrid

Igazán csak most ismerkedem ezzel a fajta liszttel, ezért arra gondoltam, hogy veszek kétfélét, készítek belőlük 1-1 zsemlét, illetve egy 50-50%-os keveréket, azaz hibridet is (azaz mindkét lisztből 1,5 zsemlényi tésztát kevertem be). Az volt a terv, hogy így jobban látom, érzem a különbséget és talán közelebb kerülök ahhoz az íz és állagvilághoz, ami az én ízlésemhez a legközelebb áll.



Hozzávalók 1,5 db Szafi free világos puha kenyér lisztkeverékből készített zsemléhez:

  • 70 g lisztkeverék
  • 1 g só
  • 10 g frissen facsart citromlé, vagy almaecet
  • 1 g folyékony kókuszolaj
  • 85 g langyos víz

Először ezt készítettem el, mert ennek a tésztának 10 perc pihenést javasoltak, míg a másiknak csak 5 percet. Összekevertem először a nedves hozzávalókat, majd ment bele a só és a liszt. Pihentettem, majd három részre szedtem. Ebből kettőt összegyúrtam – eredetileg lisztes felületen kellene, de én csak simán, a tenyeremben csináltam, szerintem nem ragadt annyira, hogy ne lehessen – a maradék egyharmadot, pedig félreraktam, ezzel kevertem végül össze a másik lisztkeverékes felet. Végül sütőpapírra tettem, megkentem kókuszolajjal, és 200 fokon készre sütöttem kb. 40 perc alatt.

Hozzávalók 1,5 db Szafi reform csökkentett szénhidrát-tartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverékből készített zsemléhez:

  • 50 g lisztkeverék 
  • 0,75 g só (na, ezt nem volt könnyű kimérni :))
  • 5 g frissen facsart citromlé
  • 7,5 g folyékony kókuszolaj
  • 0,5 M-es tojás
  • 50 g langyos víz

Összekevertem először a nedves hozzávalókat, majd ment bele a só és a liszt. Pihentettem 5 percig, majd három részre szedtem. Ebből kettőt összegyúrtam – eredetileg lisztes felületen kellene, de én csak simán, a tenyeremben csináltam, szerintem nem ragadt annyira, hogy ne lehessen -a maradék egyharmadot, pedig összekevertem a másik lisztből maradt fél zsemlényi tésztával, így kaptam meg a harmadik “hibrid” zsemlémet. Végül sütőpapírra tettem, megkentem kókuszolajjal, és 200 fokon készre sütöttem kb. 40 perc alatt.



Szubjektív véleményem:

Én olyan őrült nagy különbséget nem éreztem rajtuk sem ízben, sem állagban. Jó, ruganyos, puha, nem morzsálódós zsemlék és szerintem finomak is (míg pl. a Norbi féléket képtelen voltam megenni). Szafi free lisztből készült ízlett talán a legjobb, a Szafi reformból készült zsemle kevésbé, a keverék pedig a kettő között volt, de valóban nem érzékeltem jelentős különbséget a három között. Ha külön-külön kóstolom meg őket, nem így, egymás után, talán nem is tudnám megmondani, hogy melyik melyik. Viszont kevesebb sót fogok beletenni, az én ízlésemnek a zacskón leírt mennyiség sok. Ja és még valami, ez nem (sem) szponzorált bejegyzés.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.