Vörös bársony (red velvet) cupcake
Ez egy klassz kis sütemény, amit egyébként én cukor helyett édesítőszerrel készítettem el, így egy kicsit könnyedébben falhattam be. Szépen, […]
Ez egy klassz kis sütemény, amit egyébként én cukor helyett édesítőszerrel készítettem el, így egy kicsit könnyedébben falhattam be. Szépen, […]
Isteni finom, krémes, édes, gyümölcsös, ráadásul még piskótafélét sem kell sütni hozzá, mivel az alapja kekszből készült. Kell ennél több?
Könnyű, mint a pihe, krémes, mint a…. izé… krémes, és eperes, mivel elég sok eper van benne. Hű, nem megy
Ez egy olyan légies piskótatekercs, mintha csak felhőt harapnánk. Csupa hab, csupa könnyedség, csupa finomság. Ellensúlyozhatjuk persze gyümölccsel, keverhetünk bele
Az eredeti, nyers tojásos verziótól valahogy mindig idegenkedek, ezért én a tejszínes változatát szoktam készíteni. Ráadásul most háromféleképpen: két családtagnak
Őrült gyorsan elkészíthető, de nagyon ízletes fogás, ráadásul még annak is menni fog, aki távolról sem konyhatündér. Mondjuk úgy, hogy
Vagy hívhatnám úgy is, hogy a családom imádatának tárgya, avagy egy olyan desszert, amivel minden marcipánfüggő szívét meg lehet melengetni.