Zöldborsófőzelék

Zöldborsófőzelék

Én azt a változatot készítem, ami szerintem a klasszikus verzió, mivel édesanyámtól tanultam, illetve az iskolában is ezt a verziót kaptuk a menzán. Ettől függetlenül hallottam már, hogy van, aki hagymás rántást tesz alá, pirospaprikát bele, vagy saját magával sűríti be, esetleg tej helyett vízzel, vagy éppen növényi tejjel készíti.

Hozzávalók:

0,5 kg zöldborsó (én most fagyasztottat használtam)
1 tk olaj
1 ek liszt (én rizslisztet használtam)
3 dl tej
só, cukor
1-3 evőkanálnyi apróra vágott petrezselyemzöld (el is hagyható)



Ez egy igen egyszerűen elkészíthető recept, az is bátran hozzáfoghat, aki tökéletesen kezdő a konyhában. Jó, nyilván a legbonyolultabbhoz is hozzáfoghat bárki, de ennél azért elég rendesen borítékolható a sikerélmény is. Tudom, sok a duma, kezdem is a leírást. Tehát, a friss vagy a fagyasztott borsót borítsuk bele egy lábasba, amiben már felmelegítettük az olajat. Mehet rá az apróra vágott petrezselyem is.



Sózzuk meg kicsit, majd néhány kanálnyi vízzel, fedő alatt kezdjük el párolni alacsony hőfokon. A borsó keménysége változó, ezért időnként nézzünk rá, keverjük át, kóstoljuk meg. Ha azt tapasztaljuk, hogy nincs már rajta semmi víz, de még még mindig kellene neki puhulni, akkor löttyintsünk még neki oda egy kis vizet és pároljuk tovább. A fagyasztott borsó amúgy nagyon hamar készen van, sokszor 5 perc is elég neki.

Amikor már puha, szórjuk rá a lisztet, keverjük össze, majd öntsük fel az egészet hideg tejjel. Forraljuk fel, pár percig főzzük is, kevergetve, hogy ne ragadjon le. Ha kellőképpen besűrűsödött, húzzuk le a tűzről és amennyiben szeretnénk – én mindig szeretném – cukrozzuk is meg egy kicsit. A mennyisége ismét borsó függő, van, amelyik eleve édes, másik fajta meg egy kicsit sem. Állítsuk a szintet is a cukor mellett – lehet, hogy az elején nem raktunk bele eleget – aztán már tálalhatjuk is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427