Meg van az az érzés, amikor várod a gyerek éves kontroll eredményét? Amikor próbálod felhívni a kórházat, de vagy kicsöng vagy nem veszik fel, te pedig egyre idegesebb leszel? 

Foglalt…
Már ötödszörre hívom és foglalt…
Most kicsöng!
Mindjárt felveszik!
Fel fogják.
Nem vették fel.
Újra hívom!
Foglalt…
Megint…
Jó, hívom később.
Addig iszom egy pohár vizet. Kávét se ittam még, de most túl ideges vagyok hozzá. Tudom, hogy nem lehet semmi baj, mindent jól csináltunk.

Ugye nem…?! Remélem… De tudod, hogy van ez, hiába figyelünk mindig, bármikor becsúszhat valami hiba. Tudom, ez már a hatodik kontrollunk. Nem, még mindig nem szoktam hozzá. Igen, pont ugyanolyan ideges vagyok, mint először. Ez van, nem tehetek róla. Nem direkt csinálom.
Még a kezem is remeg…

Nem lehet gond.
Hívom őket megint.
Foglalt.
Jó, várok.

Emlékszel, múltkor volt az a fagyi… Ott árultak gluténos is, ráadásul pont a vérvétel előtt ette néhány nappal…

Na jó, próbálom újra hívni a kórházat!
Persze nem veszik fel most sem, de legalább rögtön kicsöng.

…és még ott volt a tábor is. Remélem tényleg nem volt glutén az ebédjében. Jókat olvastam a helyről, senki sem írta, hogy rosszul lett volna utána. Ő sem volt rosszul. Mondjuk neki nincsenek amúgy se durva tünetei.

Most megint foglalt, akárhányszor hívom!
Újra és újra rányomok, de semmi, ki se csöng.

Nyaraltunk is a hónap elején, a szállodában ettünk. Az a kenyér olyan furcsa volt az egyik reggelinél, remélem tényleg nem volt benne glutén. Hogy miért lett volna benne? Mit tudom én, talán összekeverték a búzással! Egy kicsit nem figyelnek és ennyi. Nem, akkor nem gondoltam erre, csak most, utólag gyanús. Jó, talán tényleg figyeltek, de akkor is furcsa volt.

Nem veszik fel…

Múltkor evett chipset is pár szemet a barátjával és csak utólag vette észre, hogy nyomokban gluténosnak írták. Nem az volt, hogy „tartalmaz”, hanem, hogy „tartalmazhat”, de akkor is…

Figyelni kell.
Mindig.
Most megint kicsöng!
Talán most felveszik.
Csöng, csöng, csöng…
Lehet, hogy még nincs is meg az eredmény.
Akkor újabb egy hét.
Vagy kettő.
Még mindig csöng…
Felvették!

Igen, a labor miatt…
Mondom a születési dátumot.
Persze, várok.
Várok…
Várok…
Várok…
Meg van?
Milyen lett?
Negatív…?!
De jó! Minden rendben?
Hogy tökéletes?
Tényleg egyenesen gyönyörűséges?
Szuper!
Köszönöm!
Nagyon köszönöm és szép napot kívánok!
Hallottad?
Hallod…?!
Persze, te előre megmondtad…



https://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/08/blur-1853302_960_720.jpghttps://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/08/blur-1853302_960_720-250x250.jpgAntal Viktóriaszínescsalad,gultén,gyerek,kontrollMeg van az az érzés, amikor várod a gyerek éves kontroll eredményét? Amikor próbálod felhívni a kórházat, de vagy kicsöng vagy nem veszik fel, te pedig egyre idegesebb leszel?  Foglalt… Már ötödszörre hívom és foglalt… Most kicsöng! Mindjárt felveszik! Fel fogják. Nem vették fel. Újra hívom! Foglalt… Megint… Jó, hívom később. Addig iszom egy pohár vizet. Kávét se ittam még,...Gasztronómia, életmód és ami még belefér