Gombás pizza

Gombás pizza

 Méghozzá gluténmentesen, de elkészíthető laktózmentesen is. Sőt, továbbmegyek, tojás sincs benne – ezek már eredendően sem – tudom, hogy sokaknak ez is fontos szempont, főleg azoknak, akik nem divatból, hanem egészségügyi okokból diétáznak.

Hozzávalók 2 db, 35 cm-s pizza tésztához:

– 400 g gluténmentes kenyérliszt (pl. Miklós’ Universal Mix , Schar B, Schar Mix It, Nutri Free Mix Per Panne)
– 1 ek útifűmaghéj
– 140 g kefir (vagy laktózmentes tejföl/joghurt)
– 1 púpos tk cukor
– 2 tk só
– 2 ek olaj
– 2 dkg friss élesztő
– 170 ml víz

A tésztához először keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd morzsoljuk bele a friss élesztőt is – nem kell felfuttatni, tökéletesen megkel így is – majd adjuk hozzá a nedveseket is. Ha tehetjük, elektromos gép segítségét keverjük ki, méghozzá nagyon alaposan. Ha nem tehetjük, akkor kézzel, lábbal, fakanállal, tehát amivel csak tudjuk, de mindenképpen oldjuk meg valahogyan.



Sütőpapírral béleljünk ki két nagy tepsit, majd a tésztát szépen elosztva nyomkodjuk kerek formájúra. Ez nem búzaliszttel készült, tehát ne álmodjunk olyasmiről, hogy nyújtható, gyúrható, dobálható, kézfejünkön pörgethető tésztát kapunk. Ha mégis, akkor ott nagy a baj, mivel egy masszív állagú gluténmentes nyers tészta sülés után konkrétan beton kemény lesz.



Én a formázást úgy szoktam a – számomra – legegyszerűbben kivitelezni, hogy először kis halmokat pakolok a tepsibe a tésztából, majd vízbe, vagy olajba sűrűn mártogatott kanállal simítom a kellő formára. Nem mondom, hogy nem pepecs munka, de megéri.

Ha elégedettek vagyunk a formával, akkor tegyük félre kelni jó fél órára. Addig pont elkészíthetjük a feltétet.



Hozzávalók a feltéthez:
– 20-30 dkg gomba (én most éppen rókagombát használtam)
– 2 kis doboz tejföl (lehet laktózmentes is)
– 2-4 gerezd fokhagyma
– 1 tk só
– 20-30 dkg sajt (lehet laktózmentes is)
– 1-2 db hagyma
– 10-20 dkg sonka

Szeleteljük vékony csíkokra a sonkát. A hagymát és a fokhagymát hámozzuk meg. Az előbbit vágjuk rusztikus szeletekre (értsd: ahogy sikerül), a fokhagymát pedig reszeljük le. Ez utóbbit keverjük hozzá a tejfölhöz, akárcsak a sót. Ha akarjuk, akkor plusz fűszerezhetjük mondjuk oreganóval, és/vagy bazsalikommal, esetleg majorannával is.

A gombát mossuk meg és szeleteljük. Én most éppen rókagombát használtam, mert sikerült nagyon széphez hozzájutnom. Klassz kis gombafajta, mi nagyon szeretjük, de pont ugyanígy jó hozzá bármelyik erdei gomba, vagy akár csiperke is. A lényeg, hogy ne mérges gomba legyen, hanem népmesei módon ártatlan, szelíd természetű. Végül reszeljük le a sajtot.



Ha a pizza tészta jól kipihente magát, tegyük 180 fokos sütőbe és süssük elő egy kicsit. Ez kb. 5-10 percet jelent, a lényeg, hogy ha ránézünk, akkor úgy tűnjön, hogy a pizza már nem nyers , hanem félkész formát öltött.

Ebben az esetben vegyük ki, kenjük meg a jól beízesített tejföllel és vagy már most szórjuk rá a sajtot – én mostanában így készítem – vagy tegyük rá a gombát, a hagymát, majd csak ezek után sajtozzuk.

Tegyük vissza a sütőbe és süssük meg szépen, készre, belül puha, kívül ropogós szélűre, közben pedig élvezzük a fokhagyma, a sajt, a hagyma és a gomba csodálatos illat kavalkádját.