Ha van bagetted, de unod a szendvicset

Ha van bagetted, de unod a szendvicset

Nekem volt bagettem, meg volt sajtom is, sőt, volt fokhagymám, petrezselymem és húsos szalonnám, de mindezt ne vegyétek dicsekvésnek. Inkább nézzetek szét otthon, hátha nektek is van!

Hozzávalók:

bagett (vagy zsemle, kifli, francia kenyér, kisebb vekni stb.)
fokhagyma
vaj (vagy margarin)
húsos, füstölt szalonna
sajt (lehet laktózmentes is)

Vagdaljuk be a bagettet az aljáig, de persze magát az alját ne vágjuk át, mert akkor karikák lesznek, és a végén még mákos gubát kell csinálnunk belőle. Persze nem mondom, hogy tragédia lenne, de most más a cél.

A vajat olvasszuk fel és reszeljük bele a fokhagymát. Mennyiségeket nem tudok írni: aki szereti a fokhagymát, az sokat, aki nem, az keveset vagy éppen semennyit. Keverjük hozzá az apróra vágott petrezselymet is.

Vágjuk kis kockákra a szalonnát, és vékony csíkokra a sajtot. Kenjük a bagetteket a fokhagymás vajjal és igyekezzünk jó alaposan belegyömöszölni a repedésekbe is. Ezekbe a repedésekbe tuszkoljuk a sajtcsíkokat is, persze ügyesen-okosan, hogy ne törjük szét a bagettet (nekem többször majdnem sikerült).

Végül áthelyezzük az egészet egy sütőpapírral bélelt tepsibe és megszórjuk a szalonna kockákkal, aztán mehet is a sütőbe, 190 fokra, akár hőlégkeverést rákapcsolva is. Sőt, ha van kis grillsütőnk, akár abban is megsüthetjük. Finom. De tényleg.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.