Kínai sült tészta

Kínai sült tészta

Szeretjük a kínai sült tésztát, de mivel a kisebb csemete gluténérzékeny, például ezért is jobb itthon elkészíteni. Na, meg így legalább az ember biztosan tudja mit eszik.

Hozzávalók:

1 csomag (500 g) főtt spagetti tészta (esetemben gluténmentes)
200 g fehérkáposzta
1 kisebb sárgarépa
1-2 gerezd fokhagyma
1 közepes fej vöröshagyma (használhatunk helyette új vagy póréhagymát is)
5-6 evőkanál szójaszósz (esetemben gluténmentes)

bors



Először készítsük elő cuccokat: a káposztát és a répát vágjuk vékony csíkokra (nagy lyukún reszelhetjük is), a hagymát először félbe, aztán így fél-karikára, a fokhagymát reszeljük le. Egy kevés olajon pároljuk üvegesre – azaz áttetszően fénylőre – a hagymát, majd adjuk hozzá a répát és a káposztát. Pirítsuk meg, majd a végén adjuk hozzá a fokhagymát is (az hamar képes megégni, mi pedig nem szeretnénk, mert olyan típusok vagyunk, akik nem szeretik.)

Kis kevergetés után öntsük nyakon az egészet szójaszósszal, hintsük meg sóval, borssal (ha van szecsuáni borssal – a sóval pedig óvatosan: a szójaszósz is sós) és adjuk hozzá a főtt tésztát is. Sütögessük kicsit együtt – már, ha ezt sütésnek lehet nevezni, de mivel a neve sült vagy pirított tészta, nevezzük annak – majd tálalhatjuk is. Ha nem vagyunk vegák, akkor jöhet rá pl. édes-savanyú csirke.





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427