Fehér csokoládés marcipántorta

Fehér csokoládés marcipántorta

Vagy hívhatnám úgy is, hogy a családom imádatának tárgya, avagy egy olyan desszert, amivel minden marcipánfüggő szívét meg lehet melengetni.

Hozzávalók a sütemény alaphoz: 

20 dkg liszt (lehet rizs- vagy gluténmentes süteményliszt is)
15 dkg őrölt mandula
20 dkg cukor
1,5 dl tej
1,5 dl olaj
4 tojás
2 csapott tk sütőpor




Keverjük össze a száraz hozzávalókat és tegyük félre. Válasszuk szét a tojásokat két külön tálba. A fehérjét verjük fel félig, majd ezt követően fokozatosan adjuk hozzá a cukor nagyjából egyharmadát. Ha már olyan kemény a hab, hogy a felfordított tálat a fejünk fölé fordíthatjuk anélkül, hogy hajpakolásként végezze a frizuránkon – azaz a tálban marad – akkor térjünk át a tojás sárgájára.

Verjük fel azt is a maradék cukorral, majd adjuk hozzá a tejet és az olajat. Ha meg van, mehetnek bele a száraz hozzávalók is, de ezen a ponton már ne használjunk semmilyen gépet, váltsunk inkább kézi erőre és fakanálra. Szépen, fokozatosan adagoljuk hozzá, ne egyszerre. Végül forgassuk bele nagyon óvatosan a tojásfehérjét is. Ne törjük össze a kelleténél jobban, az a cél, hogy légiesen könnyű, habos tésztát kapjunk.

Kenjük ki a tortaforma oldalát olajjal, szórjuk meg liszttel – gluténmentesen készítve: rizsliszttel – majd óvatosan rázogatva egyengessük el rajta mindenhol. Célszerű a forma alját sütőpapírral bélelni, vágjuk formára, tegyük bele, később meg fogja könnyíteni a dolgunkat.

Öntsük a tésztát a sütőformába, majd süssük 170 fokon körülbelül 40 percig. Sok minden függ a sütőtől, a formától, ezért ha nem vagyunk benne biztosak, akkor szúrjunk tűt a közepébe, ha nem tapad rá a tészta, akkor elkészült.

Mivel ez nem piskóta, így sütés után célszerű azonnal kiborítani a formából, lehúzni róla a papírt és egy rácson teljesen kihűteni.

Hozzávalók a krémhez:

3 dl habtejszín
25 dkg mascarpone krémsajt
30 dkg fehér csokoládé
vanília
porcukor (nem feltétlenül szükséges)

Forrósítsuk fel a tejszínt, majd öntsük rá a rusztikusan feldarabolt – vagy csak simán kockákra tördelt – csokoládéra, és keverés nélkül hagyjuk állni kb. 10 percig. Bírjuk ki. Ha sikerült, utána már nekieshetünk robotgéppel is, ez lesz a jutalmunk.

Keverjük le, adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliát, és ha kóstolás után úgy döntünk, akkor még némi porcukrot is. Mehet a hűtőbe pihenni, legalább fél órára.

Ha a tortánk közben kihűlt, vágjuk lapokra. Én konkrétan háromra. Vághatjuk késsel, vagy akár kifeszített cérnával is, ki hogyan szeretné.

Szükségünk lesz még egy vajas krémre is, amivel a tortát fogjuk körbekenni, ez egyfajta ragasztóanyag lesz a sütemény és a marcipán bevonat között.

Hozzávalók a vajkrémhez:

10 dkg vaj
10 dkg porcukor

Egyszerűen keverjük össze, jó habosra és tegyük félre.

További hozzávalók:

40-70 dkg marcipán
1-3 ek kakaópor

Ha nagyon vékonyra nyújtjuk, akkor akár 40 dkg marcipán is elég lehet, de többel könnyebben tudunk dolgozni, ráadásul a marcipán imádóknak is jobban kedvezünk. Sőt, a valódi marcipán mániások el is készíthetik maguknak ezt is, a receptet lásd itt.

Különítsünk el kb. 15-20 dkg marcipánt, amit színezzünk meg kakaóporral. Legyen jó sötét, de még formázható. Vágjuk ketté és külön-külön gyúrjunk belőle két szép kígyót. A kígyókat is vágjuk három részre, egy nagyobbra, egy közepesre és egy kisebbre. Formázzunk a kígyókból egy-egy karikát, azaz összesen hatot.

A marcipán többi részéből nyújtsunk sütőpapíron egy jó nagy kört. Akkorának kell lennie, hogy ne csak a tortánk tetejét, hanem az oldalát is befedje.

Rakjuk össze a tortát! A legalsó sütemény lapra kenjük a krémünk felét, majd tegyük először a közepébe az egyik kis karikát, majd egy közepeset és végül egy nagyot. Fedjük le a középső tortalappal, amire kenjük a maradék krémet és helyezzük rá a maradék három, kakaós marcián kört.

Tegyük rá a torta legfelső lapját, majd az egészet kenjük körbe a vajas „fedőkrémmel”.

A bevonásra szánt marcipánt borítsuk rá a tortára, majd óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt. Finom mozdulattok addig simítsuk, igazítsuk, amíg teljesen rá nem tapad a tortára. A maradékot vágjuk le róla, és ha senki sem figyel, simán csak együk meg.

Díszíthetjük maradék marcipánnal, csokoládéval, mandulával, vagy amivel éppen kedvünk tartja, és amihez hozzájutunk.




6 thoughts on “Fehér csokoládés marcipántorta”

  • Kedves Viktória!
    Ezt a receptet öröm volt olvasni! Bízom benne, hogy ugyanilyen öröm lesz elkészíteni kisfiam születésnapjára és aztán elfogyasztani is.
    Köszönettel:
    Balássy Hajnalka

  • Kedves Viktória,

    A mennyiségek hány centis tortaformához vannak megadva? Koszonom☺️

    • Én 24 cm-es tortaformába raktam, de persze ez választható: ha nagyobba pakoljuk, akkor laposabb lesz, ha kisebbe, akkor magasabb 🙂

  • Kedves Viktória!
    A napokban készítettem el a recepted alapján ezt a tortát. A csodás kinézete mellett még isteni is lett.

Leave a Reply to Boglar Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.