Édes sütőtökleves fahéjjal és vaníliával

Édes sütőtökleves fahéjjal és vaníliával


Írhattam volna úgy is, hogy fahéjjal és vaníliával megbolondítva, de aztán arra jutottam, hogy ez a leves egyáltalán nem bolond. Meg amúgy is, hogy lehet bármelyik leves az?

Elkalandoztam, de most már koncentrálok, megígérem. Tehát a mai leves édes. Ez azért is érdekes, mert a családom – beleértve magamat is – egyáltalán nem szereti az édes leveseket, így mi például gyümölcslevest sem fogyasztunk. Ez az egyetlen levesféleség, amit viszont kifejezetten édesen szeretünk, pedig csaknem mindenki más sósan, sőt, sokszor bacon szalonnával a tetején tálalva eszi.

A mi levesünkön nincs bacon – pedig amúgy imádjuk – helyette méz van és tejszínhab. És isteni finom, de tényleg, olyan, mint egy csodálatos, meleg pohárkrém. Vagy madártej. Vagy valami hasonló.

Kétféleképpen szoktam indítani. Az egyik verzió, amikor nyersen megmosom(!) meghámozom és kimagozom a tököt, felkockázom, majd némi vízben felteszem főni. A másik verzió, hogy megmosom(!) felszeletelem, kimagozom és megsütöm. (Vagy meghámozom és kimagozom sütés előtt is)

Nem véletlenül felkiáltójeleztem meg a mosást, sokan ugyanis elfelejtik, hogy a tök és a dinnyefélék a földön heverve nőnek, méghozzá azon a földön, amit alaposan és tán többször is trágyáz a gondos gazda (a többször-be nem vagyok biztos, lakótelepi lány vagyok).



Amikor a tököt/dinnyét megvesszük, annak bizony nyomokban trágyás a héja, még akkor is, ha ez nem látjuk. Ha pedig mosás nélkül felvágjuk, a késsel már szépen bele is vezettük ez a trágyás cuccot a zöldség/gyümölcs húsába. És megesszük.

Aztán megyünk az orvoshoz, mert nem értjük, hogy mitől vagyunk betegek. De ha nem is leszünk azok, akkor se túl jó ötlet trágyás ételt enni, azért ezt lássuk be. Sőt, legközelebb inkább csak egész termést vegyünk a zöldségestől, ne szeletet, hiszen nem tudjuk, hogy megmosta-e előtte az áruját. Sajnos valószínűleg nem.

Tehát valahogy elindítjuk a tökünk puhulását. Ha sütőben kezdjük, akkor a következő lépés az, hogy ha kész  kivesszük, késsel ügyesen meghámozzuk – ha nem volt alapból hámozva – és kockákra vágva tesszük fel főni is.

Mindkét esetben tegyünk bele egy kevés sót, vaníliát, őrölt szegfűszeget és szintén őrölt fahéjat. Főzzük addig, amíg egészen meg nem puhul  – ha már sült, akkor csak néhány percig, hogy a fűszerekkel összerotyogjon kicsit – és már neki is eshetünk a rúdmixerrel. Persze turmixgépbe is dobhatjuk, de úgy azért jóval macerásabb a dolog. Szerintem. Sőt, ha sült tökkel dolgozunk, már alapból pürésíthetjük és utána is feltehetjük főni a fűszerekkel. Mindegy, ahogy úri kedvünk tartja, a lényeg, hogy valamikor pürés legyen és valamikor összefőjön a fűszerekkel, a sorrend rajtunk múlik.



Ha az egész csodálatosan pépes és sima, tegyük vissza főni. Ahogy bugyogni kezd, öntsük nyakon jó adag habtejszínnel. Főzőtejszínt inkább nem javasolnék, a habtejszín sokkal jobb minőségű, ami akkor sem árt, ha történetesen nem habot verünk, hanem főzésre használjuk.

Forraljunk egyet rajta és máris kapcsoljuk ki, aztán jöhet a cukor – vagy a méz – és a kóstolás. Ilyenkor még tehetünk bele fűszereket is, ha úgy érezzük. Ezek mennyisége mindig ízlés kérdése, nehéz lenne előre megmondani, hogy miből mennyit illik tenni bele. Legyünk ösztönösek, a főzés szerintem erről szól – vagy legalábbis erről kellene szólnia optimális esetben.

Ha pedig úgy érezzük, hogy olyan, mint valami nagyon finom, fűszeres, krémes és édes puding, akkor tálaljuk. Ha szeretjük a mézet, akkor nyomjunk rá csigaformát – vagy valamelyik autó márkajelzését, nekem folyton ilyeneket kell a fiúknak – és ugyanezt tegyük meg tejszínhabbal is. Éljük ki művészi hajlamainkat, aztán az egészet csapjuk szét a kanállal és együk meg.