Ismerős az az érzés, amikor fejvesztett csirkeként rohangálva kezded el begyűjteni a gyerekek iskolás cuccait augusztus utolsó napjaiban? Tudod, arról a véget nem érő listáról, ráadásul a legnagyobb tömegben, a szintén mindent az utolsó pillanatra hagyó és hozzád hasonlóan az agyvérzés határán álló szülőtársaid között.

Augusztus az a hónap, amikor a multik beszedik a polcokról a grill sütőt, a tanga papucsot és a felfújható flamingót, helyükre pedig elkezdik kipakolni az iskolai füzeteket.

Bár még csak most indult a nyári szünet utolsó hónapja, már elkezdtek lézengeni a „gyorsan legyünk túl a vásárláson” típusú szülők, akik bizony igen ritka fajták. Annyira, hogy szinte nincsenek is. A többség még ilyenkor „majd a jövő héten” mondattal félresöpri az egészet és ezt ismételgeti egészen a hónap utolsó hetéig, amikor már tényleg nem húzhatják tovább a dolgot és nekiindulnak.

Könnyű kiszúrni közülük a kezdő versenyzőket. Ők azok, akik méteres listával a kezükben, összevont szemöldökkel mormolják maguk elé, hogy „füzetbox”, meg „logikai készlet”, és közben hol levesznek valamit a polcról, hol pedig gondterhelten visszadobják.

Ilyenkor vagy kerítenek egy – nem létező – eladót és segítséget kérnek vagy cselesen hozzácsapódnak egy-egy rutinosnak tűnő szülőhöz és igyekeznek elkapni néhány kósza információt. Olyanokat, mint „14-32-es az első vonalazású füzet, abból hozz kettőt” vagy „a színes korong készlet az a kék dobókocka, tudod”.

Mennyi szép emlék, ugye? Kérdem ezt azoktól, akik már egy gyereknek, legalább kétszer bevásároltak így, tanév előtt. Ó, igen, mi már rutinosak vagyunk – hisszük ezt egészen addig, amíg elő nem áll az a helyezet, hogy felcseperedik kettesszámú gyermekünk is, aki szintén megérett az iskolára.



Mi az nekünk! – gondoljuk – hiszen legutóbb is lazán megoldottuk. Lazán, mi? Hiába is, az idő mindent megszépít. Erős magabiztossággal előhúzzuk mindkét listát és elkezdjük begyűjteni az azon szereplő taneszközöket.


Na, lássuk az első tételt: kétoldalas tükör. Te várjál, az a nagyobbnak kell az még? Megnézem a listát, azt mondja, hogy 30 centis vonalzó… körző… meg lesz az… illetve nem lesz. Nincs rajta. Akkor az már elvileg nem kell neki. Akkor ne vegyünk. Jó. Egyáltalán meg van még? Te láttad, hogy haza hozta? Mindegy, vegyünk egy tükröt, azon már nem múlik!

Azt mondja, hogy a következő: színes rúdkészlet. Na, az kell még a nagynak? Neki tuti vettünk ilyet, még rohangáltunk is utána hetekig, mert sehol nem lehetett kapni, a végén neten rendeltük meg. Nézd már meg azt a listát, én nem látom rendesen szemüveg nélkül! Nincs rajta? És vajon az meg van még neki? Te sem tudod. Ez viszont drága, ne vegyük meg újra, ha meg van otthon a régi. De ha nincs meg és megint hiánycikk lesz…?! Két darab van itt is és már csak pár napunk van szeptemberig… Áh, mindegy, vegyük meg most csak a füzeteket, legalább valamivel haladunk!

A kicsinek kell hét vonalas elsős, az a 14-32-es. A nagynak a 21-32-esből öt. Mit? Nem 14-21-es és öt, hanem 14-32-es és hét darab! Vagy most a nagyra gondolsz? Ja, akkor 21-32-es és öt. Nem, az sima! Az meg A4-es! Az meg szótárfüzet, nem látod, hogy el van választva egy vonallal középen?

Végül persze lassan, többszöri nekifutással lehúzunk mindent a listánkról. Itt jegyzem meg, hogy ha ügyesek vagyunk, viszünk magunkkal ceruzát és tényleg tudunk húzni, így kevésbé zavarodunk bele. De csak egy fokkal kevésbé persze.



Készíthetünk a telefonunkon is jegyzetet, azt is tudjuk szerkeszteni, ez azért is praktikus, mert – optimális esetben – mindig náluk van. Akkor is, amikor egyáltalán nem akarunk tanszert venni, de pont elénk kerül egy nagyon akciós dosszié vásár, csak éppen nem tudjuk fejből, hogy kettő kell vagy három, ráadásul A4-es vagy A5-ös. A lista meg persze otthon van. Vagy ki tudja hol.

Ha pedig tényleg meg van minden, következhet a rendszerezés. Jönnek az „ezt meg kinek vettük…?!” típusú kérdések. Ebből nem kellett volna mindkét gyereknek? Nézd már meg azokat a rohadt listákat, meg vannak még egyáltalán?

A sima füzet kié? Van négy darab, mennyi kell és melyiknek? Azt már meg se kérdezem, hogy milyen tantárgyhoz, rá kellene azt is írnom. Valahogy derítsük ki. Francba már megint 2.C-t írtam, pedig most már 3.C-be fog járni. A kicsi meg A-s, nem C-s, figyelj már oda! Na, most megint hozzáragasztottam ehhez a hülye öntapadós borítóhoz a lapok felét…

Végül mikor már az agyvérzés határán szétosztottunk, bekötöttünk és felcímkéztünk mindent, megfogadjuk, hogy jövőre minden máshogy lesz. Akkor majd tökéletesen felírunk, le- és megjegyzünk mindent.

Ja, hogy megint nyári szünet van? Megint elment egy év… Te láttad a tankönyv listát? Mit? Kaptak listát? Nálam biztos nincs. Nem tetted a szekrénybe? Hát, az meglehet, június már nagyon rég volt. Áh, mindegy, még csak most indult a hónap, majd a hétvégén megkeresem. Bőven van még időnk, nem kell kapkodni, majd megkeressük valamikor.


https://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/08/ordító.jpghttps://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/08/ordító-250x250.jpgAntal Viktóriaszínescsalad,gyerek,iskola,lista,oktatas,rendszerezes,szulo,vasarlasIsmerős az az érzés, amikor fejvesztett csirkeként rohangálva kezded el begyűjteni a gyerekek iskolás cuccait augusztus utolsó napjaiban? Tudod, arról a véget nem érő listáról, ráadásul a legnagyobb tömegben, a szintén mindent az utolsó pillanatra hagyó és hozzád hasonlóan az agyvérzés határán álló szülőtársaid között. Augusztus az a hónap, amikor...Gasztronómia, életmód és ami még belefér