Megosztó étel, de melyik főzelék nem az? Ennek szerintem a fő oka az, hogy van, aki ízletes főzeléket csinál, más meg nem. Ennyi. Egy ismerősöm mondta egyszer, hogy nem szereti a főzelékeket, majd amikor valahogy hozzájuk keveredtem és megkóstoltam azt, amivel őt otthon rendszeresen kínálgatták, akkor egyből megérettem, hogy miért nem szereti…
Hozzávalók:
1 kg gyalult tök
1 kis fej hagyma
1 csokor kapor (vagy 1-3 tk szárított)
0,5 kis dobozos tejföl
1-3 ek liszt (én rizslisztet használtam, gluténmentesség ugyebár…)
só, bors, piros paprika, cukor, ételecet
Első körön hámozzuk meg a hagymát, vágjuk apróra és egy kevés olajon pároljuk üvegesre, azaz áttetszően fényesre. Húzzuk félre kicsit a tűzhelyről és keverjünk bele egy kevés pirospaprikát. Vagy sokat, mert van, aki egészen pirosan szereti és ha már itt tartunk, van, aki egyáltalán nem tesz bele. Én a finom átmenetet képviselve, egy keveset teszek bele, úgy egy teáskanálnyit.
Tegyük bele a gyalult tököt, a kaprot, sózzuk és borsozzuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy valamennyire ellepje (nem kell teljesen, inkább csak félig) és fedő alatt kezdjük el párolni. Amikor úgy gondoljuk, hogy némileg megpuhult (szintén nem teljesen), akkor habarjuk be. Én vízzel szoktam – a tejfölt a végén teszem bele – ami azt jelenti, hogy kb. 1 ek liszthez keverek fokozatosan és csomómentesen kb. 1 dl vizet és ezt adom hozzá a főzelékhez. Ha elég sűrű, akkor klassz, ha nem, akkor tegyünk bele még.
Amikor elértük a kellő állagot és remekül összefőtt az egész – pár perc – akkor jön a lényeg: az ízesítés. Szerintem ezen áll vagy bukik minden. Először tegyük bele a tejfölt, keverjük el, aztán ha egyet-kettőt rotyog a főzelék, már le is vehetjük a tűzhelyről és jöhet az ízekkel való játszadozás. Ezt sajnos nem lehet pontosan leírni, mert nem mindegy, hogy mennyi víz került végül alá, vagy hogy hány százalékos ecetet használunk hozzá (stb), de indítsuk úgy, hogy tegyünk először bele csak egy-egy teáskanál ecetet illetve cukrot. Kóstoljuk és bízzunk az ízlésünkben. Én ezzel jó pár percet “eljátszadozom” mindig: még egy kis só, még egy kis ecet, még egy csipet cukor – a tökfőzelék édes-savanyúan a finom – és egyszer csak hé, ez pont jó! Ha pedig eljön ez a pont, már tálalhatjuk is.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!