Az egész úgy kezdődött, hogy elindultam a gluténérzékeny gyermekemmel fagylaltozni. Ez azoknak, akik bármit, bárhol ehetnek egy hétköznapi, talán kissé sablonos nyári történet kezdete lenne. Viszont a mi mentes világunk ennél sokkal bonyolultabb.
Ez egy olyan világ, amiről én például bő fél évtizeddel ezelőttig egyáltalán nem is tudtam. Vagy ha valamennyire hallottam is róla, nem igazán foglalkoztam vele. Amikor azonban kiderült kisebbik gyermekem cöliákiája – azaz gluténérzékenysége – egy egészen új dimenzió nyílt meg előttünk: a mentes életmódé.
Tény, hogy otthon, a hétköznapokban sem egyszerű kivitelezni egy gluténmentes háztartást, de idővel belejön az ember. Az viszont jóval komolyabb kihívás, ha házon kívül szeretnénk megenni egy fagylaltot. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyivel egyszerű dolga volt addig a bizonyos mentességig. Meglátott egy fagyizót, gondolt egyet, bement és maximum csak az okozott fejtörést, hogy vadmálnát egyen vagy gumimacist, de ezt valahogy áthidalta: evett mindkettőt.
Most azonban egészen más a helyzet. Mielőtt elindulnánk a gyerekkel fagyizni, a legjobb, ha komoly piackutatást végzünk, mondjuk az interneten. Elkezdjük bújni a közösségi oldalakat és a cukrászdák honlapjait, hogy vajon hol juthatunk hozzá megfelelő fagylalthoz, hogy ne kellejen szerencsétlen csemetét féltucat helyen feleslegesen átrángatni. Nem csak fárasztó, de gondoljunk bele a dolgok lelki hátterébe is, hogy milyen az, amikor egy kisgyereknek újra és újra azt kell mondanunk, hogy sajnos itt sem ehet fagylaltot.
Tehát vagy leülünk a gép elé majd – viszonylag – biztosra megyünk, vagy pedig még a gyerek nélkül betérünk a fagyizókba és a helyszínen érdeklődünk az ilyen irányú lehetőségektől. Mi, felnőttként már mind hozzá vagyunk szokva a visszautasításhoz, valahogy csak feldolgozzuk a nemleges választ is.
Ha pedig viccesen fogjuk fel a dolgot és a sírjunk vagy nevessünk-ből inkább ez utóbbit választjuk, akár jól is szórakozhatunk. Mert ugye: sírva vigad a magyar. Mentes témában erre bőven van lehetőség, az egészen biztos.
Bemegyünk tehát egy jól fésült cukrászdába és megkérdezzük az eladónőt a gluténmentes fagyalaltról. A válaszok többnyire a következők:
- Öööööö… Szerintem nincs benne, de nem tudom – jobbik eset, legalább bevallja, hogy nem tudja mi az.
- Nem, ebbe nincsen! – blöfföl nagyon határozottan és igen, ez a legrosszabb verzió.
- Sajnos ezek a fagylaltok tejjel készültek, tehát van benne, igen – nagyon sokan keverik a glutént a laktózzal, erre is hamar rájöttünk.
- Többen kérdezték, már de nem is értem, hogy kerülne liszt a fagylaltba…?! Egyik fagylaltba sincsen liszt, tehát mindegyik fagylalt alapból gluténmentes! Ki is van írva, látja! – és ezzel színpadiasan rámutat az allergén táblázatra a falon a fagylaltot készítő cukrász(!), aki nyilvánvalóan úgy írta ki a tájékoztatót, hogy valójában fogalma sem volt az egészről.
Ezen a ponton az ember vagy feladja, vagy elkezdi magyarázni a „nyomokban tartalmaz” jelenséget, amire a válasz többnyire ez:
- Ennyire érzékeny rá? Akik eddig vettek nálunk, azok nem voltak ennyire gluténérzékenyek.
Persze, ha még mindig van bennünk akarás, akkor elmagyarázhatjuk, hogy a cöliákiának nincsenek fokozatai, valaki vagy az, vagy nem. Ha pedig az, akkor a legkisebb mennyiségű glutén is problémát okoz.
Egy cöliákiásnál a glutén pont olyan, mint a patkányméreg bárkinél: „Csak egy kicsi van benne, maradhat?” Ugye, hogy nem?
Aztán végül mégis megtaláljuk azt a helyet, ahol az eladó tényleg tudja, hogy mi az a glutén, és azt is tudja, hogy melyik fagylalt az, melyik nem. Meg is osztja velünk, majd lelkesen fogja a kanalat és megkérdezi, hogy melyikből adhat.
Két folytatása lehet ilyenkor a történetnek, egy optimista és egy pesszimista. Kezdjünk ez utóbbival, essünk túl a nehezén!
A kanalát láthatóan legutóbb mondjuk egy klassz, kekszes ízesítésű fagylaltba mártotta, ami természetesen búzalisztes, mert mi más is lenne? Ezzel a morzsával gazdagon meghintett kanállal készül nyakig merülni a mentes fagylaltba, ami mentességének ezen a ponton persze azonnal annyi is lesz. Abba már bele se gondoljunk, hogy ugyanezt a kanalat előtte jól megtörölgette még a búzás tölcsérek oldalát is.
Az optimista verzió természetesen az, ha a lelkes eladólánynak külön kanala van, amit csak a mentes fagylaltokhoz használ és mentes tölcsérbe, vagy jobb híján pohárkába pakol vele.
És máris itt van a tölcsér problémája. Annyi mindent hall az ember fél évtized alatt, én például olyat is, hogy: jaj, kedvesem, amennyi búzaliszt egy ilyen kis vékony tölcsérben van, annyi egész biztosan nem fog megártani senkinek sem!
Nem egyszerű műfaj ez, ugye? De fel a fejjel, minden megoldható, ha nem is mindig könnyen!
Menjünk tovább és találjuk meg azt a kis takaros, fővárosi fagyizót, ahol van gluténmentes tölcsér, de bele való, mentes fagylalt viszont nincsen. Tényleg van ilyen hely, egy legalábbis egészen biztosan! Ha nem volna, ki kellene találni, talán így indult ez a történet: nem volt, kitalálták.
Nézzük pozitívan és hozzám hasonlóan legyünk kreatívak, alkalmazkodjunk! Kérjünk tőlük egy tölcsért, majd fél kerületet autózva menjünk el abba a cukrászdába, ahol viszont tölcsér nincs, de gluténmentes fagyalalt igen. Kombináljuk össze a kettőt, és máris lehet fagyizni! Ugye, hogy nem is volt nehéz?