Nálam az erkélyen van összesen négy kicsi tő chilipaprika, amiből kettő hirtelen, egyszerre kezdett teremni. Nem győztük enni, ezért ki kellett találnom, hogyan tartósítsam. Mivel szárítva valamiért nem annyira szeretem, ezért maradt a krém verzió, amit szerencsére kis mennyiségben is ki tudtam vitelezni. Nehezen, de azért elboldogultam vele.
Hozzávalók:
chili paprika
só
A recept igencsak egyszerű: fogj egy kupac szárától megfosztott, alaposan megmosott chili paprikát és nagyjából ötödannyi mennyiségű sóval daráld vagy aprítsd össze. Én aprítógépbe tettem és közben nagyon, nagyon drukkoltam, hogy ezzel az apró mennyiséggel is boldoguljon a gép. Időnként kénytelen voltam megállni és az oldaláról visszakaparni a szélére feldobott darabokat, de végül csak összejött a dolog.
Közben érdemes megemlíteni azt is, hogy ha olyan erős paprikával dolgozunk, mint én, nem árt kesztyűt venni, sőt az arcunk – szánk és orrunk – elé kötni valami védő cuccot, ami esetemben egy törölköző volt. Állati jól néztem ki, bocs, de nem csináltam szelfit, pedig vicces lett volna. Tettem mindezt azért, mert olyan állati erős gőz áramlott felém az aprított paprikából, hogy konkrétan marni kezdte az orrom és a torkom, ahogy vettem a levegőt. Törölközővel viszont minden oké volt, azon nem hatolt át a kapszaicin. Igen, tudom, búvármaszk is jó lett volna, ha eszembe jut.
Amikor elkészültem, fogtam egy egészen apró – kis kaviáros – üveget, és abba kanalaztam át a krémet, ami már el is készült. Mivel sok benne a só, tartósítószer nélkül is sokáig eláll, így én nem tettem hozzá semmilyen tartósítószert. Én azért hűtőben tárolom, biztos, ami biztos alapon.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!