Gyorsan jöjjön valaki is mondja azt, hogy igazából tarja kell hozzá, ráadásul kenyérszalonnából kakastaréj! Én is tudom, ezért hívom ezt “nem hagyományosnak”, új nevet most nem volt kedvem hozzá kitalálni, de ha valaki igényli, bátran keresztelje át.
Hozzávalók:
1 kg hús (ami lehet tarja, de nálam karaj volt és csirkecomb filé. igen, csirke. durva mi? 🙂 )
20 dkg szalonna (nálam ez húsos kolozsvári volt. ezt is fel kell dolgozni, megértem, igazából sima füstölt “kenyér” szalonnával illene készíteni.)
a páchoz:
2 ek mustár
1 ek fokhagyma zúzva vagy reszelve
2 ek olaj
1 tk bors
1 tk pirospaprika
A húst kissé klopfoljuk ki, majd kenjük meg a jól kikevert páccal minden oldalán, jó alaposan. Legalább néhány óráig hagyjuk állni, de én már előző este összekészítettem, hogy másnapra jól összeérjen a banda.
Amikor eljött az elkészítés ideje, fogtam a szalonnát és csíkokra vágtam. Nem, nem kakastaréjra – igen, azt meg úgy illene – mert nekem nem ahhoz volt kedvem, de persze úgy is csinálhatja bárki, nincs semmi korlátozás.
Jól kisütöttem – nekem kellett némi plusz zsiradék is alá, mert nagyon húsos és kevésbé zsíros volt – majd kihorgásztam belőle a megsült darabokat és félretettem. A szalonna helyére ment a közben megsózott hús – a pácban nem volt só – és szépen megsütöttem az összest, mindkét oldalán, amihez nekem két serpenyőre volt szükségem. Túl nagy hőfokon ne dolgozzunk, mert a széle megég, a közepe viszont nyers marad, ami sem a sertésnél, sem pedig a csirkénél nem túl előnyös. (Sőt, kifejezetten betegek lehetünk tőle, ez nem marha tatár, ezzel inkább ne kísérletezgessünk.)
Miután a húsok szépen megsültek, szórjuk rá a szalonnákat és hagyjuk letakarva legalább 5 percig, amit állítólag minden fajta sült húsnál el kell(ene) végeznünk ahhoz, hogy igazán jó legyen az állaguk. Ha nem is mindig, de időnként tényleg érdemes kibírni és addig valahogy nem éhen halni.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!