Ez egy tipikus „mindent bele” típusú egytálétel, amiben tényleg szinte mindent bele pakolhatunk, amit éppen otthon találunk, és amiről úgy gondoljuk, hogy odaillik. Paprikát, paradicsomot, gombát, sárgarépát, cukkinit, padlizsánt, szalonnát, kolbászt stb. Én most ennyit mindent közel se tettem bele, de így is ízorgia lett a vége.

Úgy indítottam, hogy egy sütőzacskóban elősütöttem – van, aki ezt sem szokta, de én szeretek biztosra menni – a csirkecombokat 180 fokon. Előtte egy kicsit bepácoltam a húst, most éppen egy készen kapható fűszerkeverékkel és némi olajjal. (Az ellenség megtévesztése végett ráadásul mézes-csípős csirkeszárnyak néven futót választottam a combokra. Szeretek lázadni.) Lehet persze külön is szórni rá mindenféle fűszereket rá pl. sót, borsot, majorannát, rozmaringot stb. de én most leegyszerűsítettem a dolgot.

Fél óra sütögetés után a combokat óvatosan kihorgásztam a zacskóból és egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem úgy, hogy a jó fűszeres, olajos-zsíros szaft a zacskóban maradjon. Ebből kivettem egy keveset egy kis tálba és félreraktam. A maradék szaftos-zacskóba beleszórtam egy halom megtisztított, sárga héjú burgonyát és egy kápia paprikát is. Alaposan összeráztam, majd az egészet a csirke mellé öntöttem és betettem a sütőbe.

Amíg a csirke, a krumpli és a kápia sültek, a kis tálba félretett szaftba beledobáltam egy jó adag hagymát és fokhagymát és alaposan átkevertem. Amikor már a sütőben a cuccos majdnem elkészült, a hagymák is mehetettek hozzá és együtt sütöttem őket tökéletesen készre. Finom. Naná.


https://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/12/csirkesegytal1-1024x768.jpghttps://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/12/csirkesegytal1-250x250.jpgAntal Viktóriafőételcsirke,csirkecomb,hagyma,kápia,krumpliEz egy tipikus „mindent bele” típusú egytálétel, amiben tényleg szinte mindent bele pakolhatunk, amit éppen otthon találunk, és amiről úgy gondoljuk, hogy odaillik. Paprikát, paradicsomot, gombát, sárgarépát, cukkinit, padlizsánt, szalonnát, kolbászt stb. Én most ennyit mindent közel se tettem bele, de így is ízorgia lett a vége. Úgy indítottam, hogy...Gasztronómia, életmód és ami még belefér