Alig van benne kalória is, legszívesebben ezt is a címbe írtam volna, de már nem akartam 2 km-es címet adni, így sem rövid.
Hozzávalók:
1 tojás
1 evőkanál útifűmaghéj
1 evőkanál tej (lehet növényi is, vagy akár egy kis kávétejszín is)
1 csipet fahéj
1 korty vanília kivonat (aroma is lehet)
1 picike csipet só
édesítő (én most folyékonyból öntöttem bele egy kortyot)
Ez a recept, tulajdonképpen a sós, nálam “egészséges kenyérpótló” néven futó édes kistestvére. Annyi a különbség, hogy míg az sós – igen, tudom, már írtam – és pl. olajos magokkal szoktam készíteni, ez édes – igen, ezt is kiderült már – és van benne egy korty tej is. Szerintem így jobb, mert palacsintásabb, ennél meg az a cél. Amúgy ebbe is szórhatunk magokat, ehhez is passzol, vagy akár csokicseppeket is, bár úgy már kevésbé fogyós. De nyilván nem mindenkinek a fogyás a célja (nekem most éppen igen).
Tehát, az elkészítés egyszerű: az összes hozzávalót keverjük össze, majd egy nagyon picit kiolajozott – nálam egészen apró – serpenyőben süssük meg először az egyik, aztán megfordítva a másik oldalát. Ennyi, tényleg kész van az egész 2 perc alatt, keveréssel, meg mindennel együtt.
Mivel a múltkori receptnél többen kérdeztétek, hogy hol lehet útifűmaghéjat venni, leírom azt is: szinte már bárhol. Tesco, Auchan, Interspar (lehet más élelmiszer multikban is, ezt nem tudom, tán Aldiban és Lidlben is), DM, Rossmann, valamint különböző bio és egészségboltokban. Ja, a “sima” boltokban szintén a bio-egészség-mentes szekcióban kell keresni. Többféle kiszerelés, méret, márka van, ahogy a fotón láttátok, száraz, tömény, rostos cucc külseje van és roppant egészséges. Viszont mivel tömény, rost, sok folyadékot felvesz, ezért SOKAT KELL MELLÉ INNI! Csak úgy egészséges és csak úgy tesz jót az emésztésnek, ahogy az összes többi tömény rost is.