Előre hangsúlyozom, hogy nem egy megtévedt cöliákiás (lisztérzékeny) vagyok, aki azt hiszi, hogy ráolvasással, vagy egyéb nem létező kezeléssel meggyógyult és lassacskán újra ehet glutént. Nem, én pont azért eszem újra, hogy végre normálisan kivizsgálhassanak.
A témában kevésbé jártasak kedvéért leírom, hogy a lisztérzékenységet kimutató vizsgálat előtt mindig, viszonylag hosszabb ideig, rendszeresen glutént kell fogyasztani. Ilyenkor, ha valaki cöliákiás, a glutén hatására a szervezete antitestet kezd el veszettül termelni, ezt mutatják ki a vérvétel során. Ha viszont szigorú gluténmentes diétát tart, az antitest őrült mértékű termelése lassan megszűnik, és a rendszer helyrebillen.
Tehát ha valaki lisztérzékeny, de diétázik, akkor ez az antitest pont olyan alacsony, mintha nem lenne az, így a vérvétel eredménye is negatív lesz. Éppen ezért van nekem – akit még soha nem diagnosztizáltak cöliákiásnak – szükségem a visszaterhelésre. Ha lisztérzékeny vagyok, a szervezetem reagálni fog és beindul az antitesttermelés, ha pedig nem vagyok, akkor az eredményem rendszeres glutén fogyasztás után is negatív marad.
És akkor most jöjjön az előzmény. Hat évvel ezelőtt derült ki kisebbik gyermekemről, hogy cöliákiás. Derült égből villámcsapás, azt se tudtuk mi az, sem a rokonságban, sem az ismeretségi körünkben nem volt még érintett, vagy legalábbis nem tudtunk róla.
Igyekeztünk megemészteni a felénk özönlő információtömeget és a lehető leggyorsabban áttérni egy teljesen új, ismeretlen életmódra. Nehéz volt, ahogy mindenkinek, pláne segítség nélkül, mert ahogy már említettem, a környezetemnek sem volt fogalma erről az egészről.
Az első lépéseim egyike egy csoport létrehozása volt, gondoltam cserélhetünk recepteket, információkat vagy valami tán lesz belőle, esetleg csak simán érdektelenségbe fullad. Nem ez történt, azóta ez kis hazánk, és talán nem túlzás, hogy – jelenleg közel százezr fős tagságával – Európa egyik legnagyobb ilyen témájú csoportja (Gluténmentes konyha, lisztérzékeny hétköznapok). Bár az admin szerepkört már jó ideje átadtam, ez hatalmas segítség volt nekem a kezdetekben, ahogy másoknak is, az elmúlt 8 év során.
Átlendültünk tehát a holtponton, miközben az események még egy szálon folytak: családszűrés. Mivel a férjem az összes létező klasszikus tünetet hordozta, nem volt kétségünk afelől, hogy ő is lisztérzékeny, csak eddig nem tudtunk róla. Én csináltattam egy gyors tesztet: negatív lett, a nagyobb fiam pedig szintén elvittük vérvételre. Az orvosa a rutin mellett még plusz egy genetikai vizsgálatot is kért. Hálásak voltunk érte, pláne, hogy akkor még ingyen megcsinálták neki a most már kifejezetten drágának számító vizsgálatot.
Kiderült, hogy a nagy fiam nem érintett, sőt, a hajlamosító géneket sem hordozza. Egy gonddal kevesebb. Miközben a férjem várta a vizsgálatokat, majd az eredmények megérkezését, én próbáltam vinni a „kétütemű” háztartást, azaz a gluténos és gluténmentest párhuzamosan.
A gyerekorvos már az elején legyintett rám azzal, hogy úgysem fogom sokáig bírni, figyeljem meg, rövidesen mind mentesen fogunk táplálkozni. Nem értettem vele egyet, miért ne tudnám ezt frappánsan kivitelezni?
Ment is egy ideig, de folyton becsúsztak azok a fránya bakik. Kentem a kenyeret, külön kést és vajkrémet használva a mentes és a gluténos kenyérhez. Figyeltem, hogy először a mentest vágjam fel, kenjem meg, majd mielőtt a gluténoshoz értem, gyorsan biztonságba is helyeztem a konyha túl végén, nehogy belepotyogjanak a morzsák.
Persze ha egy pillanatra lankadt a figyelmem, akkor véletlenül ugyanazzal a késsel vágtam a mentes kenyeret, amivel valahogy mégis korábban a búzást, vagy belenyúltam „rossz” késsel a mentes vajkrémbe, tehát voltak hibák és káromkodások.
Nem csak a szendvicseknél, hanem például a tésztafőzésnél is. Két lábasba főztem, két külön fakanállal kevertem, legalábbis optimális esetben. Aztán egy pillanatnyi figyelmetlenség és máris megkevertem a búzalisztes fakanállal a mentes tésztás és ezzel sutty, már nem is adhattam oda a lisztérzékeny gyermekemnek. Kezdhettem előről a főzést…
Sorolhatnánk még, de tény, hogy egy idő után elegem lett és szépen, lassan azt vettem észre, hogy már a komplett család mentesen táplálkozik.
A férjem kivizsgálása persze még a diéta előtt történt, így még nagyobb meglepetés volt, amikor befutottak az eredményei: nem lisztérzékeny. Mindenre számítottunk, de erre pont nem, pedig, ha valakinek, dr. Juhász Márknak, az egyértelmű vérvételnek, valamint a biopsziának hinnünk kellett.
Ettől függetlenül a gluténmentes diétától a férjem tökéletesen helyre jött. Hogy az a bizonyos NCGS (azaz a nem cöliákiás glutén szenzitivitás) áll fenn nála vagy más, azt nem tudjuk, de tény, hogy a diéta teljesen helyre tette.
Rám is hatással volt, hiába ettem és mozogtam ugyanannyit, leolvadt rólam 8 kg, pedig előtte vért izzadva se. Ezen magam is meglepődtem, mert miután megismertem a gluténmentes diéta lényegét, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez fogyókúraként is működjön. Sok keményítő, kukorica, ahogy mondják, a disznó is ettől hízik.
Mégis ezt tapasztaltam, és amikor beszéltem egy másik jó nevű gasztroenterológussal, ő is azt mondta, hogy igen, ettől a diétától bizony tényleg 8-10 kilót lehet fogyni. Hogy miért, annak az okát máig se igazán értem, de tény, hogy nálam a glutén elhagyása ezzel járt, én pedig örültem ennek.
Annak szintén, hogy a kisebb fiam ugyanezzel a diétával végül hízott egy keveset végre, a szintén hízni képtelen férjem pedig szintén. Egyikük se sokat, de magukhoz képest a kevés is nagy eredménynek számított. Pont olyan nagynak, mint nálam ugyanettől a diétától a fogyás.
Folytak tovább a családszűrések, a férjemről és az édesanyjáról is kiderült, hogy hordozzák az egyik hajlamosító gént, így egyértelmű volt, hogy mégis tőlük jött a fiunk gluténérzékenysége, nem is vizsgálódtunk tovább.
Közben teltek az évek – szám szerint hat – én pedig azt vettem észre, hogy ha időnként glutént eszem, furán érzem magam. Mondják, hogy el lehet szokni tőle, ha valaki nem eszik, simán elképzelhető, hogy csak ezért. De valahogy bujkált a fejemben egy gondolat, hogy mi van, ha a gyors teszt nem volt elég?
Biztos, ami biztos, megcsináltattam én is a genetikai vizsgálatot, majd amikor megjött az eredmény, megdöbbenve láttam, hogy mindkét hajlamosító gént hordozom és a leletemen az állt, hogy a magas kockázatúak közé tartozom.
Ettől kezdve, ha hébe-hóba – havonta egy-kétszer – ettem glutént, folyton ott járt a fejemben, hogy mi van, ha lisztérzékeny vagyok és ez most nagyon árt nekem? Másrészt, ha nem vagyok, akkor miért ne tehetném?
Az is feltűnt, hogy, ha sűrűbben ettem, akkor mindig émelyegni kezdtem, ezért folyton arra jutottam, hogy inkább nem terhelek vissza, csak simán nem eszem glutént. Viszont ezt így, diagnosztizálás nélkül nehezebb betartani, hiszen nem tudtam – ahogy most sem tudom még – hogy cöliákiás vagyok vagy sem.
Nem tudom mi lesz az eredmény, csak azt tudom, hogy az újbóli töményen „gluténos” életem eleje nem volt jó. Folyton émelyegtem, ám ez néhány hét után teljesen megszűnt. Talán csak elszoktam tőle?
És akkor jöjjön – végre – a jelen, azaz a glutén visszaterhelés, amire mégis elhatároztam magam a nyáron. Már hetek óta eszem minden nap, legalább egy zsemlényi gluténos ételt és hátra van még pár napom, hogy kipipálhassam a 2 hónapot. Miért 2 hónapot? Ahogy egy kifejezetten cöliákiával foglalkozó dietetikus ismerősöm mondta, 2 hónapot kell visszaterhelni azoknak, akik már hosszú ideje nem ettek glutént. Ha csak néhány hétig nem ettek (mondjuk 2), akkor annak a dupláját kell visszaterhelni (azaz 4 hetet). Azonban amikor már hosszú hónapokról, évekről van szó, akkor javasolt a 2 hónap, méghozzá úgy, hogy napi legalább 2 zsemlényi glutént kell elfogyasztani.
Viszont jöttek egyéb tünetek, sűrűsödő fejfájás, folytonos diszkomfort érzet, vagy, hogy is hívják azt, amikor nem tudod, hogy konkrétan mi nem jó, de érzed, hogy valami nem oké a gyomroddal. És a súly… azok az átkozott kilók… Szépen lassan azok is elkezdtek visszacsúszni rám.
Nem tudom mi lesz végül az eredmény, de azt már biztosan állíthatom, hogy akár lisztérzékeny vagyok, akár nem, többet nem akarok visszatérni erre a „full-gluténos” életmódra, mert egész egyszerűen már nem érzem jól magam benne. Konkrétan alig várom, hogy újra mentesen étkezhessek és ezen kb. én vagyok a legjobban meglepve.
UPDATE: meg van az eredmény, nem vagyok cöliákiás. Úgy tűnik, hogy nálam dolgozott a pszichés beleélőképesség, mert amitóta tudom, hogy nem vagyok érintett, azóta nem vagyok rosszul a glutén tartalmú ételektől. Érdekes dolog az emberi agy, nem igaz?