A piacon láttam meg ezt a szép szál kolbásztököt, gondoltam megveszem, majd csak lesz vele valami. Nagyobb fiam is velem volt, segített cipelni a szatyrokat. Az enyémbe volt a tök, nála pedig sok minden más (teher alatt nő a pálma, ráadásul már régen erősebb, mint én). Útközben beszélgettünk, aztán egyszer csak megálltunk nagy hirtelen egy úttestnél és ő véletlenül kicsit belegyalogolt a szatyromba, majd gyorsan le is reagálta: vigyázz, mert véletlenül tökön rúglak! Vigyáztam – nem rúgott.
Hazaérve persze már azon agyaltam, hogy mi a tököm – legyen belőle…?!
Először valami extrém dolgot akartam, de végül inkább leegyszerűsítettem és gluténmentesen bepaníroztam. Többfajta változata létezik ennek – ahogy azt már korábban leírtam, akár 36 féleképpen is panírozhatunk gluténmentesen – most azonban a kukoricaliszt–tojás–burgonyapehely triót választottam, ami egyébként pont a kedvencem.
Az egész persze úgy indult, hogy meghámoztam, felszeleteltem és megsóztam a tököt. A kolbásztökről mellesleg azt kell tudni, hogy a Lagenariák családjába, azaz a lopótökök közé tartozik, és egy kicsit olyan, mint a gyík farka, ha letörik, visszanő. Ráadásul a napot is éppen annyira szereti, mint a gyíkok, víz is kell mind a kettőnek, de azért ne keverjük túlzottan össze őket (például a gyík rántva nem biztos, hogy ugyanolyan jó, mint a kolbásztök.)
Visszatérve a receptre, a panírozás alapvetően a szokott módon zajlott, egy-egy tányérba raktam a három hozzávalót – a tojást persze villával felvertem és be is sóztam – majd a fent említett sorrendbe beleforgattam a tök szeleteket.
Egy sütőpapírral bélelt, olajjal kikent tepsibe pakoltam őket, majd a tetejüket is megpaskoltam kissé olajjal. Forró sütőbe szépen megsültek, kb. 180 fokon. Az sem árt, ha fél úton megforgatjuk őket, sőt, szerintem pont jót tesz nekik, így konkrétan javasolni szoktam.
