Szerintem az eddigi legjobb: első nap roppanós – nem kemény! – másnap reggelre viszont már konkrétan kellemesen puha, pont olyan, amilyennek szerettem volna. Hiába, az útifű megadja neki a rugalmasságot, a tápióka keményítő a puhaságot, a rizsliszt a “aprósütiséget”, a lisztkeverék meg az alapot. Jól gondoltam, hogy ez a négy együtt klasszul fog működni.
Hozzávalók:
120 g Miklós’ Universal Mix vagy Schar C vagy Schar B gluténmentes lisztkeverék (mindegyikkel próbáltam már és működik)
60 g rizsliszt (vagy helyette mehet ugyanennyi a fenti lisztkeverékekből is)
15 g útifűmaghéj
15 g tápióka keményítő (vagy plusz 1-2 evőkanál liszt)
40 g vaj
1 L-es tojás
100 g méz
0,5 kk szódabikarbóna
1 csipet só
1-2 tk mézeskalács fűszerkeverék
igény szerint még porcukor (mi cukormázzal díszítjük, szerintem elég édes így, de sokak szerint úgy sejtem, hogy nem lenne elég, nekik tehát javasolt még bele akár több evőkanál plusz porcukor is – kóstoljátok, nyersen is lehet)
Mivel többen kérdeztetek rá a tápióka keményítőre, ezért írnék – itt is róla pár sort. A tápióka keményítő elhagyható, de nem javasolt, mert attól lesz igazán “búzalisztes” állagú a végeredmény. A sima keményítő nem tud ilyet, ezért hiába cseréljük fel rá. Érdemes beszerezni, mert nagyon sok gluténmentes péksüteményt pihe-puhásít, pl. kenyeret, pogácsát is. Hosszú szavatosságú szokott lenni, ezért egy zacskó sokáig elég.
Én a vajas tésztákat aprítóban indítom mindig, továbbra is Jamie Oliver után szabadon, nála láttam ezt először. Beleöntöttem a rizs és a Glutenix lisztet, hozzáadtam a kemény vajat, és pillanatok alatt “leberregettem”. Utána ment hozzá az összes többi hozzávaló. Mivel lágy, puha, szinte folyós a tészta, ezért a gép simán összemixeli az egészet. Áttettem egy fóliával bélelt tányérba (egyszerűbb úgy nekem kiszedni, ha megköt) és néhány órára hűtőbe tettem. Addig, amíg meg nem szilárdul, de persze másnap is lehet folytatni. (Ha hosszabb ideig hűl, utána egy ideig kemény lehet a tészta, ezért nyújtás előtt érdemes egy kicsit szobahőmérsékleten hagyni addig, amíg kényelmesen lehet vele dolgozni.)
Rizsliszttel szórt felületen nyújtottam – legközelebb vastagabbra hagyom, ezt most túl vékonynak találtam utólag – kiszúrtam, sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon néhány perc alatt készre sütöttem. Azt vettem észre, hogy a mézeskalács kevésbé reped meg, ha a sütő alsó részén sütjük. Nem legalul, hanem eggyel feljebb, tehát kb. a sütő utolsó kétharmad részében. Ott nekem tükörsima, de amikor felülre tettem volt, hogy berepedezett. Figyelni kell rá, hamar megéghet, túlsülhet. Vegyük ki a sütőből, de melegen ne piszkáljuk a tepsiben sem, hagyjuk benne háborítatlanul, csak akkor vegyük ki a kis mézeskalácsokat, ha már kihűlt. Bár hozzáteszem, ez a tészta most még forrón is egészen stabilnak tűnt, nem akart szétesni (gondolom az útifűmaghéj áldásos hatása), de jobb a békesség, inkább ne zaklassuk melegen, utána viszont már bátran, jó állagú tészta nagyon.
Cukormáznak mi klasszikust választottunk – a fotón éppen a kisebb fiam díszíti), tojásfehérjét kell – felverés nélkül! – porcukorral keverni addig, amíg jó állagú nem lesz, majd habzsákból kinyomni.
Ahogy írtam, ez a mézeskalács tényleg hasonlít az eredeti, búzás verzióra, aki viszont a légiesen könnyed változatot keresi (szintén puha az is), az próbálja ki ezt a receptet is: KATT IDE!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!