Szeretjük a töltött káposztát, de magát, a “burkoló” levelet nem. Olyan nagy, meg esetlen, meg nem szeretjük és kész, ezt kénytelenek lesztek elfogadni. Viszont levelek helyett extra húsokat is főzök a káposztába, tehát egyik kezemmel adok, miután a másikkal elvettem.
Hozzávalók:
50 dkg darált hús (esetemben: sertés)
20 dkg rizs
1 kg savanyú káposzta
20-30 dkg füstölt hús, ha csont nélküli, akkor kockázott, ha pl. oldalas, akkor valamennyire szétdarabolt
1 tojás
25 dkg kockákra vágott hús (estemben: sertés lapocka)
1 nagyobb és egy kisebb hagyma
1-3 gerezd fokhagyma
1 ek paprikakrém (esetemben: piros arany)
3 db babérlevél
só, bors, kömény, paprika
Először készítsük el a tölteléket! Vagy csak simán darált hús legyen az alap, vagy extrázhatjuk úgy, hogy füstölt hús vagy szalonnát is darálunk bele, sőt van, aki csak nagyon apróra vágva keveri hozzá. Döntsük el, hogy akarjuk-e vagy sem, majd lépünk a tettek mezejére! Keverjünk bele a kisebb hagymát is, amit előtte vagy kockázzunk nagyon finomra, vagy reszeljük, akár csak a fokhagymát, az is mehet bele. Üssük bele a tojást, keverjük hozzá a a az alaposan átöblített rizst, és persze sózzuk, borsozzuk is, ám ezek mennyisége nehezen meghatározható. Ha nem tettünk hozzá semmilyen füstöltet (az elve sós valamennyire), akkor kb. 1-2 teáskanál kell bele, borsból pedig ugyanennyi, de a kisebb, kávéskanállal mérve. Jól gyúrjuk össze az egészet, majd formázzunk belőle tojás méretű gombócokat.
Jöhet az alap! A nagyobb hagymát vágjuk kockákra és egy kevés zsíron vagy olajon pároljuk üvegesre, azaz áttetszően fényesre. Húzzuk le a tűzhelyről, keverjünk bele 1-5 teáskanál pirospaprikát (én nem szeretem, ha túl sok van benne, más szerint meg rengeteg kell, hogy “legyen színe”), és végül keverjük bele a paprikakrémet is. Amit el is lehet hagyni, de szerintem klassz bele, ráadásul attól is “lesz színe”. Adjuk hozzá a kockára vágott nyers húst és a füstöltet is, szórjuk meg őrölt borssal, őrölt köménnyel és dobáljuk bele a kissé megtördelt – de egészben hagyott – babérleveleket is.
Ez után jöhet a savanyú káposzta is, amit úgy “nagy tömb” formájában párszor keresztbe kasul át szoktam vágni kissé, hogy ne legyenek annyira hosszúk a szálak, úgy könnyebben lehet később kanalazni. De ennél fontosabb, hogy mielőbb beletesszük az alapba, kóstoljuk meg. Elképzelhető, hogy nagyon savanyú, amit nem mindenki fogad kitörő örömmel, ezért nem árt rajta öblíteni. A dolog úgy zajlik, hogy beletesszük egy tálba, engedünk bele vizet, kissé átkeverjük, majd leöntjük róla a vizet és máris csökken a savassága.
Keverjük el a káposztát az alapba, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, hiszen egyrészt elfő majd, másrészt a töltelékben lévő rizs is jócskán szív majd fel belőle. Én egy kevés káposztát ki szoktam szedni egy tálba, majd miután bepakoltam a lábasba a húsgombócokat, ezzel kissé betakarom a tetejüket. Fedő alatt főzöm úgy 20 percig, aztán kóstolom a levét, hogy mennyi só kell bele (kell-e egyáltalán, hiszen a füstölt hús és a piros arany is sós), ha kell, akkor teszek, majd készre főzöm az egészet körülbelül még 40 percig. Persze ha kell, menet közben még öntök alá egy kis vizet is. Én habarni nem szoktam, viszont tálalás előtt jól meglocsolom az egészet tejföllel.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!