Ez a recept ezerféleképpen variálható, és mindig kicsit más lesz attól függően, hogy milyen zöldségeket használunk hozzá. Lehet friss, vagy fagyasztott, sőt, akár konzerv zöldségek is.
Hozzávalók:
0,5 kg csirke (pl. mell vagy comb filé)
0,5 kg zöldség (paprika, kukorica, borsó, ceruzabab, gomba, répa, cukkini, padlizsán, brokkoli, karfiol, spárga, akármi-bármi)
1 db hagyma
1-4 gerezd fokhagyma (el is hagyható)
só-bors-majoranna vagy sült csirke fűszersó
1 nagy paradicsom
Én most kápia paprikát, borsót, gombát, brokkolit és kukoricát tettem bele zöldség gyanánt. Indítsunk most is az előkészítéssel. Először is mossunk és/vagy hámozzunk meg mindent, amit meg kell, aztán pedig daraboljunk. Itt is persze csak azt, amit kell, a borsót például nem illik. A hagymát és a kápiát én most negyed karikákra vágtam, de bármilyenre lehet, a fokhagymát és a paradicsomot kockáztam, a húst pedig csíkoztam, de kockázni is lehet akár. A brokkolit is feldaraboltam kisebbre, ahogy a gombát is (leginkább gombalábaim voltak most, mert a kalapokat előtte rántottam. Gombaláb… Mennyivel jobb, mint a lábgomba, ugye?)
Mivel szerettem volna, hogy az ételben a hagyma sült legyen és ne “szétolvadt”, ahogy a kápia paprika is, ezért velük kezdtem, hogy aztán jól mellőzhessem őket. Azaz először egy kevés olajon átpirítottam kicsit a hagymát, majd idővel hozzádobtam a kápiát, kicsit sütögettem, majd kiszedtem a serpenyőből és félre raktam.
A serpenyőbe ment a hús, meg még némi olaj, mert kevésnek bizonyult az, ami a kápia és a hagyma után maradt. Szórtam rá némi fűszert és nagy hőfokon kissé megpirítottam. Amikor ez is meg volt, ment hozzá a paradicsom, a fokhagyma, a kukorica és borsó. Az, hogy milyen zöldséget kell már ilyenkor hozzáadni, attól függ, hogy mennyi ideig kell puhulnia. Pl. a borsónak több idő kell, mint a brokkolinak vagy a gombának, ezért azokat egyelőre várakoztattam. Ha nyers kukoricát használunk (pl. nyáron levagdossuk a csőről) akkor az is mehet már most bele, de ha konzervet, akkor ráér. Ahogy ráérne a pl. a cukkini vagy padlizsán kocka is (amiket én most nem tettem bele)
Kevés vizet öntöttem alá, hogy tudjon párolódni és békén is hagytam addig, amíg nagyjából meg nem puhultak. Utána ment rá a brokkoli, és a gomba, valamint a várakozó hagyma és kápia. Ezekkel már csak pár percet kellett főzőcskézni és már el is készült. A szaft kérdésről is ejtenék még egy szót: ha szeretnénk többet, öntsünk több vizet rá, ha kevesebbet, akkor nyilván kevesebbet, sőt totál el is párolhatjuk róla az összeset. Köret pedig mehet hozzá, ha szeretnénk, akár rizs, krumpli, quinoa, tészta, bulgur, kuszkus, bármi, de mivel sok benne a zöldség, akár ez is elhagyható.