Zsemlegombóc

Zsemlegombóc

Az egyik legjobb köret a szaftos ételekhez, például a vadashoz, de tény, hogy azért jobban meg kell dolgozni érte, mintha mondjuk készen kapható, bolti tésztát főznénk. De megéri. Ha nem is napi szinten, de időnként mindenképpen.

Hozzávalók:

  • 2 szikkadt zsemle
  • 2 tojás
  • 2 dl tej
  • 15-20 dkg liszt (gluténmentes verziónál tésztaliszt, vagy kenyérliszt)
  • 1 közepes krumpli (opcionális)

Ha krumplis változatot készítünk, akkor először azzal kell indítani: héjában megfőzni – figyeljünk rá, hogy ne legyen nagyon puha – meghámozni, kihűteni, majd nagy fokú reszelőn lereszelni. (Mostanában a főzést amúgy leegyszerűsítem: megmosom a krumplit, berakom a mikróba pár percre (mérettől függ, akár 2 perc is elég lehet) kiveszem, lehűtöm, hámozom, reszelem.) Én most éppen nem tettem bele, de rájöttem, hogy krumplival jobban szeretem, úgyhogy legközelebb megint fogok.



A zsemlét (vagy kenyeret) vágjuk apró kockákra, tegyük be egy tepsiben szétterítve, a sütőbe pirulni. Én jól lefújtam őket előtte olajjal permettel is, úgy szerintem jobb. Miközben pirulgat, keverjük össze a tojást, a tejet és a sót (kóstolni nyersen is ér), illetve tegyünk fel forrni egy nagy lábasba vizet, némi sóval.

Ha kész a zsemle, adjuk a keverékhez és pakoljunk bele annyi lisztet is, hogy nagyjából gombócozható tésztát kapjunk. Krumplis verziónál persze adjuk hozzá azt is!

Én nem szeretem, ha a tészta beton kemény, inkább legyen lágyabb, bénázzak kicsit a vizes(!) kezemmel a formázásnál, hogy kb. összeálljon, de végül így finomabb lesz. Pakoljuk bele a gombócokat (vagy részemről inkább “gombócokat”, mert elég jó kis amőbák lettek) a vízbe és főzzük addig, amíg kész nem lesz. Ha kicsiket csináltunk, akkor hamarabb (miután feljöttek a vízre még 3-5 perc), ha nagyobbakat, akkor több. Ha nagyon tanácstalanok vagyunk, hogy jó-e vagy sem, horgásszunk ki egyet, vágjuk fel és nézzük meg a belsejét. Amikor kész, szűrjük le.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427