Ezt a receptet többfelé láttam a neten, gondoltam ideje nekem is kipróbálni és elkészíteni a saját változatomat.
Hozzávalók:
0,5 kg karfiol
1 db tojás
20 dkg reszelt sajt
só, bors
Paradicsomszószhoz:
2-3 dl paradicsomszósz (vagy két kisebb sűrített paradicsom + 2 dl víz)
1-2 gerezd fokhagyma (el is hagyható)
kevés hagyma (egy kisebb vagy egy fél)
só, bazsalikom, oregano
Feltéthez:
10-20 dkg reszelt sajt
…és amit szeretünk (pl. húsok, halak, tojás, zöldségek stb.)
Vágjuk fel a karfiolt nagyobb darabokra, majd egy aprító segítségével csapjuk szét az egészet. Ne legyen túl pürés, inkább a rizshez hasonlítson, mint szárazbabhoz, hogy valami viszonyítási alapunk legyen.
Tegyük hőálló serpenyőbe és sűrűn kevergetve pároljuk puha állagúvá. Tehetünk alá egy kevés zsiradékot is, de nem feltétlenül szükséges – én például nem tettem.
Kicsit hagyjuk hűlni, amire azért van szükség, mert ha így ütnénk bele a tojást, akkor megsülne, ezt pedig nem akarjuk, legalábbis egyelőre semmiképpen.
Amíg hűl, addig készítsük el a szószt, hogy addig se unatkozzunk! Kevés olajon pároljuk üvegesre, azaz áttetszően fényesre az apróra vágott hagymát. Adjuk hozzá a zúzott/reszelt fokhagymát, de azzal már csak párszor keverjük át és máris mehet bele a paradicsomszósz és a fűszerek. Ha úgy érezzük, hogy a paradicsom nagyon savanyú, akkor egy kis cukrot is adhatunk hozzá, én például egy kicsit édeskésen szeretem. Főzzük kb. 10 percig és már készen is vagyunk.
Ha közben a karfiolunk szobahőmérsékletű, adjuk hozzá a tojást, a reszelt sajtot, illetve a sót és a borsot.
Keverjük jól össze, majd, kanalazzunk, nyomkodjunk, formázzunk belőle pizza fazonú kört egy sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon süssük kb. negyedóráig, vagy addig, amíg a széle kezd enyhén halványbarna színűvé válni.
Ezen a ponton vegyük ki, kenjük meg paradicsomszósszal, tegyük rá a sajtot és feltétet. Van, aki előbb teszi a feltétet, aztán a sajtot, más pedig fordítva, mi meg döntsük el, hogyan szeretnénk, így is, úgy is finom lesz. Ezt követően toljuk vissza a sütőbe és süssük az egészet készre.