Mascarponés tejszínes eperszelet

Mascarponés tejszínes eperszelet

Könnyű, mint a pihe, krémes, mint a…. izé… krémes, és eperes, mivel elég sok eper van benne. Hű, nem megy ma nekem ez bevezető írás, de a süti legalább isteni finom.

Hozzávalók a piskótához:

6 db tojás
120 g cukor
180 g liszt (én gluténmentest használtam, Schar C-t)



Hozzávalók a krémhez:

1 kis dobozos mascarpone
2 kis dobozos habtejszín
1 zacskó dr Oetker zselatin fix
25 dkg eper
4-8 evőkanál porcukor (érdemes kóstolni)
vanília (kikapart belső, kivonat vagy aroma)



Először készítsük el a piskótát, amihez a tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét verjük fel félig, majd adjuk hozzá a cukor felét és verjük egészen keményre. A sárgájához adjuk a maradék cukrot, azt is verjük fel – nem keményre – és öntsük össze a kettőt. Mehet bele végül a liszt is, azzal is keverjük el, de vigyázva, hogy a habot ne csapjuk szét teljesen. Ha meg van, akkor öntsük egy sütőpapírral bélelt (vagy olajozott-liszttel szórt) tepsibe és süssük 170 fokon készre a sütő alsóbb részére téve (nem egészen alulra, de a közepénél lejjebb). Sülés közben – legalább az elején – ne nyitogassuk a sütőt.

A krémhez tisztítsuk meg az epret, vegyünk ki belőle párat a díszítéshez, majd a többit nyomkodjuk össze. Én csak úgy nagyjából csináltam, hogy legyenek benne darabok is. Egy kevés levet – 1-2 evőkanállal – szintén félreraktam a díszítéshez. Majd verjük fel a hűtőben jó alaposan lehűtött tejszínhabot. Fél úton adjuk hozzá a zselatin fixet és némi porcukrot is, és vigyázzunk, hogy a hab kemény legyen, de ne verjük túl, mert jó eséllyel vajköpülés lehet akkor a vége.

Keverjük ki a mascarponét is némi cukorral és vaníliával, majd forgassuk hozzá az epret. Ha egész jól működik a dolog együtt, akkor keverjük bele a tejszínhab felét szépen, finoman, óvatosan. Kóstoljuk meg, ha nem elég édes, adjunk még hozzá porcukrot. Vágjuk fel a piskótát lapokra, töltsük meg a krémmel, a tetejére pedig toljuk rá a félrerakott tejszínt. Egyengessük el rusztikusan, nyomkodjuk bele az epret és csurgassuk rá a szintén félrerakott eperlevet is. Némi hűtés után már tálalhatjuk is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!





Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..