Lehet önálló fogás, de ehetjük hússal, működhet, mint köret, vagy tehetünk hozzá sajt helyett tofut is. Ki, hogy szereti. Én a végén egy kis füstölt-főtt tarját rágcsáltam hozzá, töredelmesen bevallom.
Hozzávalók:
padlizsán
lilahagyma
paradicsom
fokhagyma (el is hagyható)
zöldhagyma (el is hagyható)
sajt (mozzarella, feta, krémfehér, vagy amit szeretnénk)
só, bazsalikom
Első körön mossuk meg és vágjuk kockára a padlizsánt. Azért, hogy ne legyen keserű, sózzuk is le és hagyjuk állni legalább 20 percig. Addig mondjuk böngésszük a többi receptem, vagy vágjuk fel a többi hozzávalót. Nem akarnék senkit bekorlátozni, úgyhogy mindenki vágja olyanra és akkorára, amilyenhez éppen hangulata van.
Amikor eljön az idő, egy kevés zsiradékon – ezt most nem ússzuk meg – pároljuk meg a hagymát. Ha üvegesen fénylik, akkor tegyük rá a fokhagymát és kicsit forgassuk át azzal is és máris mehet bele a padlizsán. Szórjuk meg bazsalikommal – sajnos nekem most nem volt friss – majd időnként kevergetve, fedő alatt pároljuk össze az egészet. Amennyiben szeretnénk jól szétfőzni a paradicsomot azt most is hozzáadhatjuk, döntsük el.
Viszont, ha már majdnem jónak gondoljuk a padlizsánt, akkor legkésőbb most már mindenképpen menjen bele a paradicsom, és a zöldhagyma is. Sütögessük őket tovább addig, amíg el nem készül. Ha eljött a perc, akkor, keverjük bele a sajtot – azzal már nem kell főzni – és tálaljuk.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!