Szicíliai tésztasaláta

Lehet hallal, vagy hal nélkül, ahogy kedvünk, lehetőségünk és hangulatunk kívánja. Jó kis nyári étel, amit persze télen is ugyanúgy lehet enni, nehogy már hagyjuk magunkat bekorlátozni.

Hozzávalók:

200 g száraz tészta 
1-2 doboz olajos hal (pl. szardella – de ahogy írtam, akár el is hagyható)
5-10 levél friss bazsalikom
1-2 marék olajbogyó (zöld vagy fekete)
1-200 g paradicsom
egy kupac metélőhagyma (zöld, póré vagy lila hagyma is jó)
100 g körüli mozzarella
1-2 ek olívaolaj
1-3 ek citromlé
só, bors
tehetünk bele friss salátafélét vagy friss bébi spenótot is



Először főzzük meg a tésztát forrásban lévő sós vízben, majd szűrjük le és hideg vízzel öblögetve rögtön hűtsük is ki. Mivel én szardellával készítettem el a salátát, ezért kinyitogattam a konzerveket, kiszedtem belőle a halakat és jó szokásomhoz híven eltávolítottam a farkukat és a gerincüket. Nem mindenki csinálja ezt, de én így szeretem és kész.

Ha rakunk bele salátát, vagy spenótot, mossuk meg, akárcsak a metélőhagymát, amit fel is vagdosunk nagyobb darabokra. Ha zöldhagymát használunk, akkor is tegyünk így, ha pedig lilát, azt karikázzuk, fél-karikázzuk, kockázzuk, kényünk-kedvünk szerint.

Keverjük el az összes hozzávalót, azaz a tésztát, a halat, a hagymát, az olajbogyókat, a salátát, és adjuk hozzá a rusztikusan feltépkedett bazsalikomot, valamint a szintén kisebb darabokra szaggatott mozzarellát is. Kivéve, ha eleve a kis golyós fajtát vettük, az jó úgy, ahogy van. A paradicsomot mossuk, a magházát el is távolíthatjuk – nem muszáj – majd vagdaljuk szintén darabokra. Locsoljuk meg az egészet olívaolajjal, citromlével, sózzuk, borsozzuk, keverjük és már mehet is a hűtőbe néhány órára, hogy összeérjenek az ízek. Tálaljuk, együk és örüljünk neki. Friss, finom és szerintem jól is néz ki. Ugye?



 

 

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Scroll to Top

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5471

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5471