Gyerekként nagyon sokszor készítettük ezt az egyszerű ételt nővéremmel, mert egyrészt finom, másrészt – egy idő után – szülők nélkül is működött a dolog. Sokféleképpen variálható, nagyon gyors fogás, ehetjük kenyérrel, krumplival, rizzsel, főzelékkel, salátával vagy csak úgy önmagában, gyakorlatilag az összes étkezéshez passzol: lehet reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora is, ha éppen erre vágyunk.
Hozzávalók:
virsli
piros arany
szalonna
fokhagyma
sajt (kemény, félkemény, lágy vagy kocka)
Én Lidl Dulano Bécsi virslit használtam, egyrészt, mert gluténmentes, másrészt mert finom, harmadrészt meg azért, mert 85%-os a hústartalma. Vágjuk először hosszába a virslikre egy jó mély repedést, de azért vigyázva, hogy nehogy teljesen kettévágjuk. Mi keresztbe is be szoktuk kicsit vagdalni, de igazából ez nem törvényszerű, ahogy a belevalók sem. Bármi kihagyható vagy átvariálható, de természetesen ez mindegyik receptemre érvényes.
Először kenjünk a belsejébe piros aranyat, aztán hámozott, csíkokra vágott fokhagymát, majd erre jön a sajt. A sajt lehet gyakorlatilag bármilyen, amit találunk és szeretünk, én például a kockasajtos verziót is nagyon szeretem. Most éppen trappista volt otthon, abból vágtam csíkokat és azt nyomkodtam bele.
A sajt tetejére szórjunk kockákra/csíkokra vágott szalonnát, de ha vékony bacon szeletek vannak kéznél, akkor a töltött virsliket azzal is körbetekerhetjük.
A szépen előkészített virsliket pakoljuk egy sütőpapírral kibélelt tepsibe és süssük meg 180-210 fokon (ahogy tetszik, kb. teljesen mindegy) készre. Mivel a virslik sülés közben hajlamosak megnövelni az ő kis térfogatukat, előfordulhat, hogy ha túl sűrűn rakjuk őket egymás mellé, akkor ettől összezavarodnak és alá-fölé viszony kezdődik meg náluk – pont, mint nálam – de ez se baj, ettől még ugyanúgy megsülnek és szerintem még jól is mutat ez a művészi zűrzavar.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!