A grillezett ananász nagyon finom, akárcsak a sült csirke. A kettő együtt meg… Szerintem nagyon klassz páros.

Hozzávalók:
csirkemell
ananász konzerv (jó, lehet friss is, ha küzdeni akartok vele)
sült hús fűszer

Kezdjük azzal, hogy nem szeretem, ha a csirke kiszárad, de mivel éppen mell volt otthon és nem combfilé – amit jobban szeretek – ezért szerettem volna sütés előtt egy kicsit párolni, így ezzel indítottam. Egy serpenyőbe tettem némi olajat, a fűszerrel megszórt (én lucullus sült csirke fűszersót használtam) csirke szeleteket és magas hőfokon pirítottam kicsit mindkét oldalát. Aztán jött maga a párolás, amit (dádááááám) már a konzerv ananász levével intéztem. Ráöntöttem annyit, hogy félig ellepje és addig pároltam – közepes hőfokon – amíg el nem párolgott, miközben a csirke is megpuhult.

Van nekem egy sokat emlegetett kis grillsütőm, most is azt használtam sima sütő helyett – az is jó persze – és jól felforrósítottam alsó-felső sütésre állítva. Addig kibéleltem a bele való tepsit sütőpapírral, áthelyeztem a húst és szépen rászórtam az ananászt. Eredetileg karikákat tettem volna rá, de miután kibontottam a dobozt jöttem rá, hogy jé, ez darabolt. Jól megnéztem amikor vettem, ugye? Nem baj. Betoltam a sütőbe és klasszul összepirítottam az egészet. Én most rizzsel tálaltam, amit szintén az ananász levével – plusz még némi vízzel, mert nem volt elég – pároltam meg.


https://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/06/ananászos1-1024x577.jpghttps://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/06/ananászos1-250x250.jpgAntal Viktóriafőételananasz,csirkeA grillezett ananász nagyon finom, akárcsak a sült csirke. A kettő együtt meg... Szerintem nagyon klassz páros. Hozzávalók: csirkemell ananász konzerv (jó, lehet friss is, ha küzdeni akartok vele) sült hús fűszer Kezdjük azzal, hogy nem szeretem, ha a csirke kiszárad, de mivel éppen mell volt otthon és nem combfilé - amit jobban szeretek...Gasztronómia, életmód és ami még belefér