A gyrost mi többnyire sült krumplival szoktuk enni, esetleg pitában, de most valahogy tortillát ettem volna hozzá. Készíthettem volna azt is én magam, de nem szépítem: megvettem. Vessetek rám követ, de ha megdobtok kővel, akkor sem foglak visszadobálni titeket tortillával, mert mind elfogyott.

itt még csak pácolódott a hús

Hozzávalók a húshoz:

0,5 kg csirkecomb filé
2 ek olaj
1 tk oregano
1 tk bazsalikom
1 tk rozmaring
1-2 tk só
1 tk bors
1 kis csipet fahéj (el is hagyható, de az arab gyros kedvelőinek – én az vagyok – kötelező. Túl viszont ne toljuk, intenzív fűszer.)
1 csipet őrölt koriander mag vagy 1 tk friss, vágott, koriander zöld (el is hagyható, de tényleg jó ízt ad neki)

Hozzávalók a joghurt öntethez:

1 nagy doboz natúr joghurt (még jobb, ha görög)
1 tk kapor (el is hagyható, de ne már, én például imádom a kaprot!)
1-2 gerezd fokhagyma
néhány csipet só (kóstoljuk)



Hozzávalók a salátához:

káposzta
paradicsom
ubokra
hagyma (lila is akár)
kápia paprika
(vagy amilyen zöldséget szeretünk)

Egyéb hozzávalók:

6 tortilla lap
valamilyen csípős paprikakrém
10 dkg feta vagy krémfehér sajt

Ahogy fentebb írtam ez az arab gyros ízvilága, nem a görögé, én ezt sokkal jobban szeretem, bár a másik is nagyon finom. Először is pácoljuk be a csíkokra vágott húst olajban, a hozzávalókban alatta található fűszerekkel legalább fél órára, de az se baj, ha egy teljes éjszakára. Ha elkészült, süssük készre és szépre.

Keverjük össze a joghurt hozzávalóit, a zöldségeket pedig vágjuk vékonyra/apróra, a sajtot pedig kockázzuk.

 

A tortillákat vagy süssük át egy kicsit egy palacsintasütőben, vagy pedig mikrózzuk néhány percig, de ez úgyis rá van írva a csomagolásukra.

Amikor minden elkészült, pakoljunk mindent szépen a tortillák közepébe, az aljukat hajtsuk fel pár centit, majd oldalról tekerjük fel és már ehetjük is.


https://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/06/gyros-3-1024x592.jpghttps://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2018/06/gyros-3-250x250.jpgAntal Viktóriafőételcsirke,feta,fokhagyma,gyros,joghurt,kapor,salata,sulthus,tortillaA gyrost mi többnyire sült krumplival szoktuk enni, esetleg pitában, de most valahogy tortillát ettem volna hozzá. Készíthettem volna azt is én magam, de nem szépítem: megvettem. Vessetek rám követ, de ha megdobtok kővel, akkor sem foglak visszadobálni titeket tortillával, mert mind elfogyott. Hozzávalók a húshoz: 0,5 kg csirkecomb filé 2 ek...Gasztronómia, életmód és ami még belefér