Házi halrudacskák

Házi halrudacskák

 

Miért készítenénk házilag, ha ezerféle van készen, a boltokban is? Mi például azért, mert gluténmentesen alig-alig fellelhető, ha pedig igen, akkor aranyáron. De készíthető hagyományos verzióban is, egészen egyszerű azért, mert szeretnénk tudni, hogy mit eszünk.




Először is válasszunk hozzá halat! Gyakorlatilag bármilyen hal lehet, a lényeg, hogy filé, azaz szálka nélküli. Vágjuk nagyobb darabokra, majd tegyük az aprítógépbe. Nyomjunk a gépen párat, de szerintem jobb, ha nem csinálunk belőle teljesen felismerhetetlen pépet. Tehetünk bele már ezen a ponton sót, sőt, ha úgy tartja kedvünk más fűszereket is, pl. borsot, fokhagymát, mediterrán fűszereket, amit hozzáillőnek tartunk.

Fogjunk egy tányért, tegyünk rá zacskót vagy fóliát. A zacskó szerintem jobb, mert stabilabb, kevésbé tépődik, ami most fontos szempont. A halrudakat az ügyes kis kezünkkel nyomkodjuk formára a kibélelt tányérunkon, majd ha készen vagyunk, tegyük fagyasztóba legalább egy napra. Persze sokkal hosszabb időre is lehet, érdemes akár nagyobb adagot is készíteni, amiből igény szerint kivehetünk. Úgy helyezzük el a tányéron a rudakat, hogy ne érjenek egymáshoz – ne fagyjanak össze – illetve ha betelik, akkor tegyünk a tetejére újabb zacskót és így több sorba is tehetjük.

Ha már egy napja a fagyasztóban van, akkor nyugodtan kivehetjük a rudakat és egy zacskóba szórhatjuk és visszatehetjük, ilyenkor már nem fagynak össze. Én a húsokat is sokszor fagyasztom le így, csirkecombot, karajt stb.  így egy-egy darabot is ki tudok venni belőle.

Amikor eljön a sütés napja, akkor vegyünk ki a zacskóból annyit, amennyit el szeretnénk készíteni és panírozzuk be még fagyosan(!) a kívánt panírba. Gluténmentesen összeszedtem 36 féle verziót, válasszunk kedvünk szerint.

Ha elkészültünk vagy süssük ki forró olajban, vagy sütőpapírral kibélelt, olajjal megkent tepsibe pakoljuk, majd óvatosan, egy kenő ecsettel kenegessük be az oldalát és a tetejét is. Süssük 180 fokon készre és ropogósra.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5464

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5464