Legkedvesebb epertortám

Legkedvesebb epertortám

Nagyon krémes, nagyon epres és nagyon, nagyon finom. Konkrétan ez lett most már a kedvenc tortám, arra jutottam. Lehet, hogy verset is írok hozzá, még nem döntöttem.

Hozzávalók a piskótához:
5 tojás
2 cs eper ízesítésű főzős pudingpor (liszt helyett)
5 kanál cukor

Hozzávalók a krémhez: 
32 dkg eper
500 ml Meggle cukrászhab (vagy habtejszín + expressz zselatin fix/habfixáló)
2 ek eperlekvár
1-4 ek porcukor

Egyéb hozzávalók:
30 dkg eper
1 kis üveg eperlekvár (ebből 2 ek megy a krémbe)

A piskótához először kapcsoljuk be a sütőt 170 fokra. Válasszuk szét a tojásokat két külön tálba. A fehérjét verjük fel félig, majd folyamatosan adagoljuk hozzá a cukrot, azzal verjük készre, keményre. Egy fa – vagy szilikon – kanállal keverjük óvatosan hozzá a tojások sárgáját, majd a pudingport. Tegyük alul sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába és süssük készre kb. 30-35 perc alatt. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy jó, szúrjunk bele egy tűt: ha nem ragad rá, akkor elkészült. Kihűlés után 3 lapra vágtam.

A krémhez az epret egy rúdmixerrel pürésítettem. A cukrászhabot készre vertem, majd hozzáadtam az eperpürét, a lekvárt és annyi cukrot, hogy kellőképpen édes legyen.

A torta összerakásához először béleljük ki ezúttal a tortaforma oldalát sütőpapírral, majd tegyük bele az alsó lapot. Kenjük meg a megmaradt lekvár felével és rakjuk körbe a forma oldalát eper szeletekkel. Kenjük meg a lapot ezúttal az eperhabos krémmel, majd helyezzük rá a második lapot. Azt is először eperlekvárral, majd a habos krémmel kenjük. Viszont figyeljünk arra, hogy úgy gazdálkodjunk az eperhabos krémmel, hogy maradjon belőle a rá-és körbebekenésre is. Kenjük is szépen rá és körbe. Végül szórjuk meg a tetejét a maradék eper szeletekkel. Hűtsük, szeljük, együk és hümmögjünk azon, hogy milyen finom.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427