A fiaim és a férjem nagy kedvence. Bár nekem idő kellett hozzá, most már én is kedvelem ezt a nálunk nem hétköznapinak számító halféleséget – kagylót, rákot, polipot azóta sem – persze csak akkor, ha nem olyan rágós, mint a gumi. Fagyasztott állapotban ezt nem könnyű elérni, ezért érdemes frisset venni. Ezt már megtehetjük kis hazánkban is, én most pl. az Auchanban jutottam hozzá.
Hozzávalók:
tintahalkarika
liszt vagy panír (ami lehet hagyományos, azaz liszt-tojás-zsemlemorzsa, de itt pl. 36 félét összegyűjtöttem.)
Először is megsóztam a halkarikákat és 10 percre félreraktam őket. Pihentetés után úgy kezdtem a panírozást, hogy egy zacskóba lisztet öntöttem, majd beleszórtam egyszerre az összes tintahalkarikát és jól összeráztam. A tintahalak fele kizárólag lisztbe lett forgatva, amibe éppenséggel tehettem volna paprikát és borsos is, de nem tettem.
A halak másik felénél a lisztezés még csak az első fázist volt. A második lépésben tojást kevertem össze egy kis tejjel, sóval, gluténmentes lisztkeverékkel – palacsintatészta sűrűségű legyen – és egyenként belemártottam a tintahalkarikákat. Nem pakoltam tányérba, hanem azonnal a forró olajba tessékeltem át őkelméket. De ahogy írtam, hagyományos keveréket is használhatunk.
A nem rágós tintahal titka a forró – de nem füstölő – bő olajban sütés, méghozzá nagyon gyorsan. De adjunk nekünk erőt az, hogy forró olajban lassan nem is lehet lassan sütni, pikk-pakk piros lesz, akár akarjuk, akár nem. Mi éppen ezt akarjuk, tehát minden rendben. Tegyük bele, forgassuk át, ha piros, akkor horgásszuk ki papírtörlővel bélelt tányérra és fogyasszuk el rövid úton. Vélemény: mindkettő finom, de a panírozott egy árnyalattal még puhább lett, mint a másik, úgyhogy nálunk a család egyöntetűen arra a változatra szavazott.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!