Citromos-vaníliás-túrós szelet

Citromos-vaníliás-túrós szelet

Egyszerű süti, amit valószínűleg még az is könnyedén el tud készíteni, aki alapvetően a sütőjében elsősorban a cipőit tárolja (célzok ezzel például a Szex és New York sorozatból Carry Bradshawra).

450 g túró
1 kis dobozos tejföl
6 tojás
120 g rizsdara (vagy búzadara annak, aki ehet glutént)
120 g cukor
1 cs főzős, vaníliás pudingpor
1 ek citromlé
1 teáskanál sütőpor
citromhéj
1 csipet só
(igény szerint mazsola)



Válasszuk szét a tojást. A fehérjét és a cukrot tegyük félre, majd az összes többi hozzávalót – a sárgáját is – keverjük össze. A tojásfehérjét verjük fel félig, majd – verés közben – fokozatosan adjuk hozzá a cukrot. Amikor benne van az össze, addig folytassuk a melót, amíg a hab olyan kemény nem lesz, hogy a tálat fejjel lefelé fordíthatjuk anélkül, hogy kifolyna belőle. Ahogy már többször írtam, ha szeretjük a veszélyt, mindezt a fejünk felett próbáljuk ki. Ha nem sikerül se tragédia, hajpakolásnak még így is elmegy.

Amikor a hab is tuti, akkor lassan, egy fakanál – felőlem lehet szilikon vagy műanyag is – segítségével óvatosan és lassan keverjük bele a másik tálba már összekutyult többi hozzávalós keverékbe. Sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit (én 20*32-es méretűt választottam) – ha nincs, akkor olajozzuk és hintsük meg liszttel – és öntsük bele a tésztát. 180 fokos sütőbe tolva süssük készre nagyjából 45 perc alatt. Arra azért figyeljünk, hogy az első 30 percben ne nyitogassuk a sütőt, mert képes összeesni a tészta, illetve hogy a sütő alsó részébe tegyük a tepsit. Ne legalulra, de valahova az alsó kétharmadba.
Lehet önmagában tálalni, vagy különböző krémekkel, öntetekkel, gyümölcsszósszal, lekvárral, fagyi gombóccal vagy bármivel, amit odaillőnek érzünk.



 



2 thoughts on “Citromos-vaníliás-túrós szelet”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427