Lila burgonyasaláta

Lila burgonyasaláta

Mondhatni egy kis természetes színt viszünk a krumpli salátába. Hangsúlyozom újra: természetes, hiszen ebben a fajta krumpliban semmi mesterséges nincs, csak ugyanaz az antocianin nevű antioxidáns, ami például a kékszőlőben vagy a céklában. Ez tehát egy ilyen fajta jellegzetesség, nincs szó sem génmanipulációról, sem utólagos festegetésről, ráadásul már egyre több zöldségesnél vagy multinál beszerezhető.




Hozzávalók:
1 kg lila krumpli
1-2 fej (stílusosan) lila hagyma

Hozzávaló az ecetet öntethez:
1 l víz
2-3 ek ecet
2-3 ek cukor
1-3 tk só

Hozzávalók a tartármártáshoz:
3 kis dobozos tejföl
kb.  1 kis doboz mennyiségű majonéz
1-2 ek mustár
1-2 ek porcukor
0,5-1 kk bors
1-2 kk só
1 kk citromlé

A burgonyát először is hámozzuk meg, majd vágjuk fel vagy karikákra, vagy kisebb kockákra, miközben merengjünk el azon, hogy mennyire szép, márványos színe van. Tényleg nagyon jól néz ki, fajtától függően – több változata is van – sötét vagy világos lila színe is lehet.

Tegyük egy lábasba annyi vízbe főni, hogy rendesen ellepje. Adjunk hozzá kb. 1 teáskanál sót és főzzük puhára. Ne túl lágyra, mert akkor szétesik, hanem kellemesen puhára – ezt most jól leírtam, ugye? Igen, én is érzem…

Ha kész, öntsük le róla a vizet, és hűtsük le. Addig készítsük elő az első otthonát, az ecetes salátaöntetet. Keverjük össze a hozzávalókat, az ízlésünknek megfelelően. Ezt tényleg nehéz leírni, hiszen nálunk családon belül is nagy eltérések vannak: van, aki nagyon savanyúan, más pedig nagyon édesen szereti. Kóstoljuk, és ha úgy érezzük, hogy jónak tűnik, akkor szeljük bele a hagymát (kockákra vagy karikára) és adjuk hozzá a krumplit is és óvatosan keverjük össze. Tegyük őket együtt hűtőbe legalább fél napra, hogy kellőképpen „összehidegedjenek” (az összemelegedés a hűtőben elég furán hangzana, mondjuk ez nem kevésbé, de most már így marad és kész).

Pihentetés után készítsük el a tartármártást! A hozzávalókat leírtam, szintén kénytelenek leszünk kóstolni és rájönni, hogy milyen a saját ízlésünk, nyugalom, menni fog, még a kezdőknek is, csak menjünk rá ösztönösen. Amikor úgy érezzük, hogy ez már egész jó – még jobb esetben: kiváló! – akkor öntsük le az ecetes levet a hagymás-krumpliról és helyette helyezzük át a tartárba. Keverjük el óvatosan, hogy ne törjön szét, majd hagyjuk, hogy egy kicsit ők is összehidegedjenek. Fél nap már nem kell hozzá, de néhány idilli órát azért illik nekik is adni.

UPDATE! Barátnőm javasolta, hogy próbáljam ki úgy is, hogy csemegeuborka karikákat/kockákat keverek a salátába, illetve a levéből is löttyinthetek bele egy keveset, úgy még finomabb lesz. És tényleg finom úgy is, kifejezetten, próbáljátok ki!





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427