Mini pizzás csiga

Mini pizzás csiga

Klassz uzsonna, sós nassolni való vagy vendégváró, amit szinte mindenki szeret, felnőttek, gyerekek egyaránt. Én most klasszikusan, paradicsomos alappal készítettem el, de ugyanilyen jó sajtkrémmel vagy fokhagymást tejföllel is.

Hozzávalók:

250 g gluténmentes kenyér liszt (pl. Nutri Free Mix Per Pane, Schar Mix B, Schar Mix It, Alfamix)
1 ek útifűmaghéj (el is hagyható – helyette +2ek liszt)
1 ek tápiókakeményítő (el is hagyható – helyette +1ek liszt)
1 tojás sárgája (el is hagyható)
1 ek vaj (vagy margarin, esetleg olaj)
1 kk cukor
0,5 kk só
1,5-2 dl víz vagy tej
2 dkg friss élesztő
(én tettem bele most néhány csipet szőlőmag lisztet is, roppant egészséges)

Töltelék:

25 dkg sajt
pizzakrém (én most egyszerűen tubusos univert használtam)



Először keverjük össze a száraz hozzávalókat – az élesztőt morzsoljuk bele – majd gyúrjuk hozzá a nedveseket is. A folyadék mennyiség függ attól is, hogy mennyit raktunk bele az “el is hagyható” összetevőkből, de a cél az, hogy nagyon lágy, már-már alig formázható, de még éppen igen állagú tésztát kapjunk. Minél lágyabb, annál nehezebb lesz vele dolgozni, viszont, ha elkészül, annál jobb állagot kapunk – ez a cél lebegjen előttünk a ragacsos percekben.



Ha elkészültünk, lisztezzük ki a területet, ahol dolgozunk és egy kissé hintsük meg rizsliszttel. Mivel nekem ezúttal semmi kedvem nem volt most elővenni a nyújtófát, csak simán formára nyomkodtam. Ilyet is lehet, maximum nem illik, viszont ilyen apróságokkal nem kell mindig foglalkozni. Vékony, téglalap fazon volt a cél, pikk-pakk kivitelezhető volt úgy, hogy a tenyeremet beolajoztam (a gluténmentes tésztákat nem célszerű utólag agyonlisztezni, ezért maradtam inkább ezúttal az olajos változatnál). Persze, ha szeretnék, használhatunk nyújtófát is.



Ha meghúzzuk a cérnát – mintha csomót kötnénk – az csodásan végigvárja a tésztát (a szőlőmagliszttől pöttyös)

Amikor úgy döntöttem, hogy most már aztán elég, megkentem a tetejét a pizzakrémmel, reszeltemsajtot és óvatosan feltekertem. A vágást cérnával intéztem, mert, azzal sokkal szebben kivitelezhető. Először a tekercs aljára kell csúsztatni a cérnát, majd a két oldalán felhúzni, felül keresztezni egymáson és meghúzni. Mintha csak csomót akarnánk kötni a tekercsre zsinórra, viszont ezúttal hurok nélkül egyszerűen csak keresztezve egymással a két cérnát (remélem érthető, próbáltam fotóval is illusztrálni.)

A kész csigákat egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és hagytam kelni bő fél óráig. Ezt követően, miután megkentem olajjal a tetejét és az oldalát, 180 fokos sütőben kisütöttem.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!





Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427