Őrült gyors és nagyon paradicsomos tészta

Őrült gyors és nagyon paradicsomos tészta

Ez az étel nagyon olaszos, nagyon könnyű, mégis egy ízekkel teli paradicsombomba. Ráadásul 20 percen belül össze lehet dobni, így akár egy hosszú nap végén is nagyszerű fogás lehet.

Hozzávalók:
1 cs tészta
2 dl paradicsomszósz
8-10 db szárított paradicsom
2-4 gerezd fokhagyma
kb 2 kk szárított bazsalikom (friss még jobb)
2 ek olaj
1 kk só
20 dkg kemény vagy félkemény sajt



Először is főzzük meg a szabadon választott tésztánkat. Én ezúttal gluténmentes pennét tettem forrásban lévő sós vízbe. Kb. 6 liter vízhez 1 púpos evőkanál sót szoktam adni. Amíg a tészta fő, elkészíthetjük a szószt, de közben ne felejtsük el időnként megkeverni sem.

Hámozzuk meg és reszeljük le (vagy nyomjuk szét) a fokhagymát, a szárított paradicsomot pedig vágjuk vékony csíkokra. Fogjunk egy serpenyőt, tegyünk bele az olajat. Ha forró, akkor a fokhagymát kevergessük benne egy kicsit, addig, amíg a színe kissé tompává nem válik. Adjuk hozzá a szárított paradicsomot, a szószt, a sót és a bazsalikomot.

Főzzük együtt egy kicsit. Van, aki szerint 1-2 percet is elég, de nekem ilyenkor még túl keménynek tűnik mindig a paradicsom, így addig főzöm, amíg szerintem jó állagú lesz. Kóstoljuk – a só miatt úgyis kell – és döntsük el. Ha nem érezzük szentségtörésnek és savanyúnak találjuk a szószt, titokban szórjunk bele nyugodtan egy kevés cukrot is, én pl. kissé édeskésen szeretem a paradicsommártást.

A közben elkészült a tésztát szűrjük le, majd keverjük össze a paradicsomszósszal és tálaljuk. Én ezúttal Grana Padano sajtot szórtam rá, ami egy isteni aromájú, parmezánszerű kemény sajt.

Ugye milyen egyszerű? Ráadásul ezt az ételt fogyaszthatják vegák, valamint bátran elkészíthető gutén-, tojás- és tejmentesen is attól függően, hogy milyen tésztát, illetve sajtot választunk. Kiváló vendégváró – például, ha váratlanul toppan be valaki – de nagyszerűen be lehet vele kucorodni egy fotelba is, evés közben nézni valami klassz sorozatot, vagy olvasni egy jó könyvet.






Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427