Ha igazi, kiadós, nagyon diós és nagyon vaníliás süteményre vágytok, akkor talán ez lehet a befutó. Hogy miért lett diótörő? Azt is leírom, de nem Csajkovszkij miatt, annyit már most elárulhatok.
Hozzávalók a tésztához:
2 bögre liszt (esetemben 1-1 bögre barna rizsliszt és Miklós’ Universal Mix gluténmentes lisztkeverék)
1 bögre cukor
1 bögre darált dió
1 bögre tej
1/4 bögre olaj/olvasztott vaj/olvasztott margarin
3 db tojás
1 csomag sütőpor
vanília kivonat/aroma/kikapart belső
1 csipet só
Hozzávalók a krémhez:
2 csomag főzős vaníliás pudingpor
1 liter tej
+vanília kivonat/aroma/kikapart belső
kb. 10 ek cukor (kóstolni kell!)
5 dkg vaj/margarin
+ 1 marék darált dió a süti tetejére
Oké, legyen, elárulom már most, hogy honnan a név: az igazság az, hogy roppant sokáig vettem rá magam arra, hogy feltörjem hozzá az ajándékba kapott héjas diót. Ráadásul igen rutintalanul és bénán csináltam az egészet – na jó, bevallom: egy húsklopfolóval vertem őket agyon – ezért a sütikészítés nagy része a diótörésből és a vele járó romeltakarításból állt. Gyakorlatilag még a konyhaszekrény tetején is találtam dióhéjat, hogy mást ne említsek. Pusztító voltam azzal a klopfolóval…
A süti elkészítése igen egyszerű: a tészta összes hozzávalóját egyszerre kimértem egy tálba a Hajni barátnőmtől kapott lámás csészével (3 dl) és alaposan kikevertem a robotgéppel. Aztán fogtam egy tepsit, kikentem olajjal, megszórtam (rizs)liszttel és jól beleöntöttem az egészet. Mehetett a 180 fokos sütőbe sülni addig, amíg aranybarna nem lett.
Közben elkészítettem a krémet. Megfőztem a pudingot a zacskón található leírás szerint, csak plusz tett még hozzá vaníliát. Aztán, még forrón, őrült gyorsan kevergetve hozzákutyultam a vajat. Sokan azt mondják, hogy nem szabad melegen beletenni, mert akkor kicsapódik, de nálam ilyen még soha nem történt. Talán mert gyorsan keverem? Nem tudom. De ha féltek tőle, várjatok, amíg lehűl.
Amikor a tészta megsült, akkor arra jutottam, hogy nem csak simán két lapra vágom, hanem utána még keresztbe is. Magyarul így lett négy fele tepsi méretű lapom. Ezeket kentem meg végül, méghozzá úgy, hogy a tetejét is, amire egy marék darált diót szórtam. Hagytam először langyosra hűlni, majd a hűtőbe téve egészen hidegre, hogy a krém tökéletesen megdermedjen.
Fontos: mivel ez a tészta testes – nem egy légies piskóta – ezért célszerű egy olyan méretű dobozba összeállítani a rétegeket, mint amekkora ő maga. Jártam már úgy, hogy simán egy tányéron kezdtem el, de mivel az ilyen típusú tésztáknak van súlya – pláne négy réteg tésztának – ezért simán kinyomta magából oldalt a vajas-pudingot még megdermedés előtt. Ha már a hűtőben megdermed, akkor nincs gond, akkor már remekül közte marad a krém, ki lehet venni a dobozból, bátran szeletelni, a helyén marad, de előtte labilis tud lenni. Ez pont ugyanaz, mint a tortáknál, azokat is mindig a tortakarikákon belül szoktam kenni, ha nehezebb tésztájúak és könnyű krém kerül beléjük. Csak akkor veszem le a karikát, ha már a hűtőben megdermed a krém.
Amúgy külsőre nagyon hasonlít a Makrancos szeletemhez is, ugye? De teljesen más a kettő.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!