Számtalan verziója létezik – le is írok néhányat – én is többfélét szoktam készíteni, de ez, a vajkrémes variáció lett nálunk a kedvenc. Akárhogy is esszük, jól tesszük, mert dugig van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, roppant finom, ráadásul a bőrünknek is jót tesz.
Kezdjük a hámozás és magozás rejtelmeivel: körbe végigvágjuk, egészen a magig, majd ellentétes irányba, megtekerjük, így szét fog nyílni: az egyik felében lesz a mag, a másikban meg a helye. A magra egy kés élével jól rávágunk egyet, amitől az vadul beleszorul és a késsel együtt könnyedén ki tudjuk emelni. Ezt követően a kemény héjából most már egy kanál segítségével könnyedén ki tudjuk kanalazni a szép, zöld húsát. Tegyük is meg! (Itt jegyzem meg, hogy éppen ezért fontos, hogy érett avokádót válasszunk, az finom és krémes.)
A legtöbb avokádókrémbe szokás tenni például hagymát és/vagy fokhagymát. Én mindkettőt rakok, méghozzá reszelve, de persze kockázva is lehet. A többi hozzávaló úgymond opcionális, de én ebben a változatba teszek: sót, borsot, citromlevet, és vajkrémet. Néha natúrt, máskor ízesítettet, most például póréhagymásat. Jól összekeverem, néhány órát állni hagyom, hogy összeérjen és már kész is van. Mi főleg pirítós csíkokkal szoktuk tunkolni.
Vajkrém helyett tehetünk bele majonézt, tejfölt, joghurtot is, de tulajdonképpen nem is fontos beletenni semmit, ehetjük “hígítás” nélkül is. Tehetünk hozzá apróra vágott paradicsomot, paprikát, sőt, van olyan ismerősöm, aki érett körte húsával keveri össze az avokádót.
Ahogy korábban már írtam, a bőrnek is jót tesz, használata pedig egészen egyszerű: mivel az avokádó húsa önmagában is krémes, egész egyszerűen kenjünk rá egy kiskanálnyit az arcunkra jó 20 percre, majd öblítsük le. Pihe-puha lesz tőle a bőrünk és boldog lesz ettől a természetes vitamin, és ásványi anyag bombától, amit kapott.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!