Pihe-puha, könnyű, kellemesen lágy ízű, önmagában is finom, de, ha szeretnénk, meg is tölthetjük, vagy tálalhatjuk akár vaníliasodóval vagy, gyümölcsmártással vagy fagyi gombóccal is.
Hozzávalók:
260 g liszt (én gluténmentesen csináltam fele-fele arányban rizslisztből és Miklós’ Universal Mixből)
80 g vaj
40 g olaj
150 g cukor
200 ml tej
2 db tojás
0,5 cs sütőpor
vanília (kivonat/aroma/kikapart belső)
70 g szeletelt mandula
A mandulát kivéve az összes hozzávalót egyszerre mérjük ki egy tálba és keverjük simára. A vaj persze legyen ehhez a művelethez szoba hőmérsékletűen lágy, különben még a gépek is nehezen boldogulnak vele. Amikor a tésztánk csodás és roppant elégedettek vagyunk vele, akkor szórjuk bele a mandulát is és azzal is keverjük át.
Sütőpapírral bélelt tepsiben süssük készre 180 fokon, a végén pedig tálaljuk úgy, ahogy szeretnénk. A kisebb fiam nálunk fahéjjal szórta meg, a nagyobb pedig annyi nutellát kent rá, hogy féltem, hogy végül szerencsétlen kis könnyű sütemény teljesen összeomlik a terhelés alatt.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!