Meggyes pite

Meggyes pite


Friss meggyből az igazi, de persze működik fagyasztottal, sőt befőttel is mondják, de azzal én még – bevallom – soha nem próbáltam.

Ugyanazt a tésztát használtam, mint az almás piténél, csak most kevesebbet, mert nem volt itthon elég hozzávalóm és semmi kedvem nem volt elmenni vásárolni. Jó vékony lett, de kicsit sem bántam, ennél a sütinél a töltelék nálam a központi elem. Egyszer lehet, hogy csak azt fogok sütni, meglátjátok! :)))

Hozzávalók:

0,5 kg meggy
1 csomag főzős vaníliás puding
1-6 ek cukor
1-2 tk fahéj

A töltelékhez a meggyet kimagoztam, összekevertem néhány kanál cukorral. Hogy mennyivel, az tényleg meghatározhatatlan, hiszen van állati savanyú meggy és nagyon édes. Beleszórtam a pudingport és a fahéjat, majd nagyon alaposan összekevertem az egészet. Van, aki meggylevet, vizet, vagy tejet is önt még plusz hozzá, de én nem szoktam, hiszen a meggy a cukortól így is egy csomó levet ereszt és ahogy látjátok, egyáltalán nem lett túl masszív így sem, sőt. Kifejezetten kellemes, lágy, krémes állagú a gyümölcsök közötti réteg. És nagyon finom.

Minden mást ugyanúgy csináltam, mint az almás piténél, lásd a RECEPTBEN.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd figyelemmel a facebook oldalam is. Katt IDE!


 



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/istvansz/ceruzabab.hu/wp-includes/functions.php on line 5427