A házi müzli készítése egyáltalán nem bonyolult folyamat, szinte bárki képes rá, aki beszerzi hozzá az alapanyagot és van némi karizma. Én ez utóbbival elég rosszul állok, ezért bátran állíthatom, ha még nekem is megy, akkor másnak is fog!

Az alapanyag lehet kb. bármi, amit müzlibe illőnek érzünk, és éppen hozzájutunk: kissé összevagdalt aszalt gyümölcsök, puffasztott gabonák és álgobonák, olajos magvak – ha előtte pirítjuk kicsit őket, még finomabb ízük lesz – illetve akár csoki darabkák is.

Jó, legyen, felsorolok néhány lehetséges alapanyagot konkrétan is: kukorica-, rizspehely, pattogtatott amaránt, mandula, dió, mogyoró, puffasztott quinoa, datolya, szezámmag, mazsola, mogyoró, aszalt szilva vagy barack.

Akármit is vásárolunk, szinte biztosra vehetjük, hogy jóval olcsóbban jövünk majd ki a végére, mintha készen kapható bolti müzli szeleteket vennénk.



Öntsünk mindent össze egy tálba, adjunk hozzá mézet és/vagy sűrű lekvárt, ízesítsük kedvünk szerint kakaóval, vaníliával, fahéjjal majd következik a keverés, gyúrás. Ehhez kell a karizom, ugyanis mézből és lekvárból éppen csak annyit adjunk hozzá, hogy jó kemény, nehezen gyúrható alap legyen, ne folyjon el az egész.

Amikor úgy érezzük, hogy egy nagy, ragacsos püré-gombócunk van, akkor jók vagyunk. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral vagy akár frissen tartó fóliával és kezdjük el belenyomkodni a müzlinket: most már bátran hívhatjuk így, kiérdemelte, ahogy mi is.

Ez egy hosszabb folyamat, nem árt, ha mindenhol kb. ugyanolyan vastagságú, és nincsenek benne különösen nagy lyukak sem. Ha igazán sima felületet szeretnénk, akkor a tetejét is betakarjuk fóliával/sütőpapírral és például egy vágódeszkával jól lenyomkodjuk, hogy még jobban összepréseljük a masszát (néha masszának is hívhatjuk, nem szokta a szívére venni).



Ha úgy érezzük, hogy kész vagyunk, hagyjuk abba, tegyük félre 12-24 órára pihenni. Ezt követően óvatosan borítsuk ki a tepsiből, húzzuk le róla a sütőpapírt/fóliát és vágjuk szeletekre. Szépen csomagolva akár klassz gasztro ajándék is válhat belőle.

Köszönöm, hogy elolvastad a receptemet és, ha már nálam jársz, kérlek, nézz körül a webáruházamban is és lájkold a facebook oldalamat, hogy értesülj a folyamatosan frissülő tartalomról.



http://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/11/m5-1024x441.jpghttp://www.ceruzabab.hu/wp-content/uploads/2017/11/m5-250x250.jpgAntal Viktóriadesszert, pékáru   A házi müzli készítése egyáltalán nem bonyolult folyamat, szinte bárki képes rá, aki beszerzi hozzá az alapanyagot és van némi karizma. Én ez utóbbival elég rosszul állok, ezért bátran állíthatom, ha még nekem is megy, akkor másnak is fog! Az alapanyag lehet kb. bármi, amit müzlibe illőnek érzünk, és éppen...Gasztronómia, életmód és ami még belefér